10 hasznos tipp tavaszi esküvő szervezéshez

A gyönyörű virágzó tavasz a szerelem évszaka, így az egyik legtökéletesebb időzítés arra, hogy örök hűséget fogadjunk egymásnak a szerelmünkkel.

 

tavasz eskuvo

 

A tavasz a szerelem és párválasztás időszaka. Nem csoda, hogy a gyönyörű, virágzó május kiemelt szezonnak számít az esküvők tekintetében. A természet egy hosszú álomból ébred és minden újra virágba borul. Minden friss, üde, energiával és élettel teli, és ennek köszönhetően ugyanez a hangulat járja át a tavaszra időzített menyegzőket is.

 

A menyasszonyi ruhától kezdve a dekoráción át az esküvői menüig és tortáig minden élénk, színpompás, illatos és üde.

 

1. A szeszélyes időjárás

 

A kora tavasz szeszélyes időjárása ugyan némi izgulásra adhat okot, hiszen ilyenkor nem ritka, hogy hirtelen beborul az ég, és elered az eső, vagy feltámad a szél, ami szétfújhatja a dekorációt.

 

Ezek a kihívások azonban ne tántorítsanak el senkit a tavaszi esküvőtől, hiszen mindezekre az eshetőségekre okosan fel lehet készülni, és számtalan kreatív megoldás áll a rendelkezésünkre, hogy kiküszöböljük őket. Minden esküvőszervezést érintő témakörnél, amelyekről a következő blokkokban részletesen írunk, hasznos tippeket adunk ehhez.

 

eskuvo

2. Tavaszi esküvői meghívó

 

Ha az esküvőnket a tavasz tematika köré építjük, akkor már a meghívók is ebben a stílusban készülnek. Kezdjük a színvilággal, amely ebben az esetben élénk és vibráló, semmiképp nem halovány vagy pasztell.

 

Bátran válasszunk erőteljesebb árnyalatú lapot, betűszínt és borítékot, vagy egy különleges, átlátszó akrilt. A dekoráció pedig nem lehet más, mint az üde, színes tavaszi virágok. A tavasz hírnökei, a kis énekes madarak is rákerülhetnek a meghívóra, akár a beharangozó szöveget is elcsiripelhetik.

 

eskuvoi meghivo

 

Café Ponyvaregény Étterem és Rendezvényhelyszín
Café Ponyvaregény Étterem és Rendezvényhelyszín kép 0
Café Ponyvaregény Étterem és Rendezvényhelyszín kép 1
Café Ponyvaregény Étterem és Rendezvényhelyszín kép 2

Café Ponyvaregény Étterem és Rendezvényhelyszín

Budapest

Dokumentarista esküvői fotózás
Dokumentarista esküvői fotózás kép 0
Dokumentarista esküvői fotózás kép 1
Dokumentarista esküvői fotózás kép 2

Dokumentarista esküvői fotózás

Pécel

Lechner Rendezvényközpont
Lechner Rendezvényközpont kép 0
Lechner Rendezvényközpont kép 1
Lechner Rendezvényközpont kép 2

Lechner Rendezvényközpont

Budapest

Lutsch foto
Lutsch foto kép 0
Lutsch foto kép 1
Lutsch foto kép 2

Lutsch foto

Veresegyház

ROSEMARY Event & Catering
ROSEMARY Event & Catering kép 0
ROSEMARY Event & Catering kép 1
ROSEMARY Event & Catering kép 2

ROSEMARY Event & Catering

Budapest

3. Romantikus menyasszonyi ruhák

 

Ha egy gyönyörű májusi napon vonulunk az oltár elé kedvesünkkel, amikor körülvesz minket a virágba borult természet csodája, akkor ezt a hangulatot érdemes megidézni a menyasszonyi ruha stílusában is. Számtalan hímzett virágokkal díszített fazon közül választhatunk. Az apró fehér virágokkal teli ruhák rendkívül elegánsak, a varrt virágdíszek látványosak, egyediek, és az is nagyon szép megoldás, ha csak a szegélyen jelennek meg a virágmotívumok.

 

A tavaszi menyasszonyi ruhák fazonja némileg eltérnek a hagyományos nyári habos-babos, pille tüll és vállakat szabadon hagyó pántnélküli stílustól, hiszen az időjárás még kiszámíthatatlan, változékony. Ilyenkor a zártabb nyakú, vállakat eltakaró vagy ujjas darabok kerülnek előtérbe.

 

Ebben a szezonban megjelennek a halvány pasztell barack, vagy lila árnyalatú ruhák is, melyek tökéletesen passzolnak a tavasz romantikájához.

 

Tipp: Mivel az időjárás még hűvösebb lehet, gondoskodjunk vállakat eltakaró kiegészítőkről. Készítsünk be esernyőt, főleg, ha szabadtéri szertartást szervezünk, valamint érdemes olyan merevített, szűk fazonú vagy többrétegű menyasszonyi ruhát választani, amelyet nem tud fellebbenteni az esetleg feltámadó erősebb szellő.

 

romantikus menyasszonyi ruha

 

 

Gaál Miklós fotográfus
Gaál Miklós fotográfus kép 0
Gaál Miklós fotográfus kép 1
Gaál Miklós fotográfus kép 2

Gaál Miklós fotográfus

Budapest

Halmai Gyöngyi Photography
Halmai Gyöngyi Photography kép 0
Halmai Gyöngyi Photography kép 1
Halmai Gyöngyi Photography kép 2

Halmai Gyöngyi Photography

Budapest

Symbol Budapest
Symbol Budapest kép 0
Symbol Budapest kép 1
Symbol Budapest kép 2

Symbol Budapest

Budapest

VenARTio - Batta Andrea
VenARTio - Batta Andrea kép 0
VenARTio - Batta Andrea kép 1
VenARTio - Batta Andrea kép 2

VenARTio - Batta Andrea

Budapest

White Wreath Wedding Esküvőfotó
White Wreath Wedding Esküvőfotó kép 0
White Wreath Wedding Esküvőfotó kép 1
White Wreath Wedding Esküvőfotó kép 2

White Wreath Wedding Esküvőfotó

Budapest

4. Tavaszi menyasszonyi csokor

 

A tavasszal nyíló színes virágok gazdag palettája áll a rendelkezésünkre, hogy egy igazán különleges menyasszonyi csokrot készítsünk. Ilyenkor virágzik többek között a kankalin, a krókusz, a jácint, a ciklámen rózsakankalin, a mályvarózsa, a lila csillagvirág.

 

A legszebb tavaszi virágok azonban a csodás tulipánok, melyekből akár csupa hófehér, több színű vagy színárnyalatos ombre bokrétát is készíthetünk. A tulipán jól variálható más virágokkal is, de önmagában is nagyon szép. Az apró szirmú gyöngyvirág csokrok szintén gyakran láthatók a tavaszi esküvőkön, amely egy kedves bájos kis romantikus virág.

 

menyasszonyi csokor

 

5. Kerthelyiségek előnyben

 

A virágokkal teli tavaszi hónapokban mindenképp olyan esküvőhelyszínt érdemes választani, ahol a szertartást a szabadban lehet megtartani. Egy gyönyörű kert, és az ilyenkor virágzó mandulafák, magnóliák és japán császárfák lenyűgöző látványban részesítenek bennünket és a násznépet is.

 

Az esküvői vacsorát azonban mindenképp zárt helységbe szervezzük az időjárás már többször emlegetett szeszélye, kiszámíthatatlansága miatt, nehogy egy friss zápor tönkretegye életünk legszebb napját.

 

eskuvo

 

eskuvohelyszin

 

 

 

Creative Wedding Dance
Creative Wedding Dance kép 0
Creative Wedding Dance kép 1

Creative Wedding Dance

Budapest

KluberPhoto
KluberPhoto kép 0
KluberPhoto kép 1

KluberPhoto

Tatabánya

Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Magyar Élelmiszerbank Egyesület kép 0
Magyar Élelmiszerbank Egyesület kép 1
Magyar Élelmiszerbank Egyesület kép 2

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Budapest

Mátyus Udvarház
Mátyus Udvarház kép 0
Mátyus Udvarház kép 1
Mátyus Udvarház kép 2

Mátyus Udvarház

Eger

Rose dekor
Rose dekor kép 0
Rose dekor kép 1
Rose dekor kép 2

Rose dekor

Isaszeg

6. Dekoráció tavaszra hangolva

 

Az esküvőszervezés legizgalmasabb momentuma a dekoráció megtervezése, mely során mindig az adott tematika a vezérmotívum. A tavaszi stílus mindig kedves, vidám, üde és bájos, valamint igazán romantikus.

 

A hagyományos hófehér ünnepélyes jellege helyett a tavaszi esküvőkön megjelennek az élénkebb színű szalvéták, és terítékek, és természetesen rengeteg friss szezonális virág.

 

A vidám citromsárga aranyesőkkel, a romantikus barack és rózsaszín színpompás mezei virágokkal, valamint a tavasz jelképének számító tulipánok is gyönyörűen mutatnak a vacsoraasztalokon. A rózsaszirmok, virágszirmok különféle elhelyezése és felhasználása is igen népszerű. Az asztalok felett lelógó virágok és a hatalmas virágfüzérek már az extra tavaszi látványelemek közé tartoznak.

 

dekoracio

 

dekoracio

 

BIBUCZI zenekar
BIBUCZI zenekar kép 0
BIBUCZI zenekar kép 1
BIBUCZI zenekar kép 2

BIBUCZI zenekar

Gyula

Diamond Wedding
Diamond Wedding kép 0
Diamond Wedding kép 1
Diamond Wedding kép 2

Diamond Wedding

Zalaegerszeg

Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery
Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery kép 0
Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery kép 1
Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery kép 2

Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery

Tokaj

Lechner Rendezvényközpont
Lechner Rendezvényközpont kép 0
Lechner Rendezvényközpont kép 1
Lechner Rendezvényközpont kép 2

Lechner Rendezvényközpont

Budapest

Tinapotok
Tinapotok kép 0
Tinapotok kép 1
Tinapotok kép 2

Tinapotok

Veszprém

 

7. Terítékek és asztaldekorációk

 

Milyen egy életvidám, tavaszi esküvői teríték? Például választhatunk mintás kerámia étkészlet, vagy különböző formájú és árnyalatú egymásra helyezett tányérokat, valamint feldobják a dekorációt az érdekes formájúra hajtogatott szalvéták is a tányérok közepén, hogy csak néhány példát említsünk. A pici színes cserepes virágok kedves bája szintén a tavasz jellegét tükrözik.

 

Az asztalszámok tekintetében szintén lehetünk kreatívak. A számokat például színesre festett kövekre írhatjuk, vagy apró madárkalitkába helyezhetjük.

 

dekoracio

8. Esküvői torta ehető virágokkal

 

A tavasz hangulatát, jellegzetességét természetesen az esküvői torta is megeleveníti. Mivel minden friss, üde és vidám, ezt kell tükröznie az esküvő fő momentumának is a torta szertartásnak.

 

Milyen színek és ízvilág közül válasszunk? Ha citromsárga az esküvői dekoráció aranyesőkkel, sárga terítékekkel, akkor ehhez egy könnyű citromtorta jól passzol, vidám citromkarikákkal díszítve. A hagyományos, ünnepélyes hófehér dekorációhoz jöhet a túrótorta és a hófehér marcipánbevonatú emeletes tortacsodák, apró virágdíszekkel.

 

Egy natúr miliő esetében a csokis, kapucsínó és tiramisù ízvilág kerül előtérbe. A halvány pasztell dekorációnál pedig előnyt élveznek a színes torták, a puncs, a barack, az édes vaníliás orosz krém, az áfonyás változatok.

 

A tavaszi esküvők ehető virágokkal díszített esküvői tortái a legizgalmasabbak. Legalább 10 hazai virág van, amelyek szirma ehető. Bármelyiket választjuk, biztos, hogy elkápráztatjuk vele a násznépet.

 

eskuvoi torta

 

 

2plusz1 Party es Esküvői zenekar
2plusz1 Party es Esküvői zenekar kép 0
2plusz1 Party es Esküvői zenekar kép 1
2plusz1 Party es Esküvői zenekar kép 2

2plusz1 Party es Esküvői zenekar

Budapest

Aranykorona Hotel -  Étterem
Aranykorona Hotel -  Étterem kép 0
Aranykorona Hotel -  Étterem kép 1
Aranykorona Hotel -  Étterem kép 2

Aranykorona Hotel - Étterem

Miskolc

GyárfásFotó
GyárfásFotó kép 0
GyárfásFotó kép 1
GyárfásFotó kép 2

GyárfásFotó

Eger

Horizont Rendezvényház
Horizont Rendezvényház kép 0
Horizont Rendezvényház kép 1
Horizont Rendezvényház kép 2

Horizont Rendezvényház

Budapest

Karakó Kristóf Fotó
Karakó Kristóf Fotó kép 0
Karakó Kristóf Fotó kép 1

Karakó Kristóf Fotó

Szolnok

9. Esküvői fotózás

 

Érdemes külön napot szánni a fotózásra, és egy külső helyszínen megtartani, hiszen a virágba borult táj tökéletes miliőt biztosít ehhez a fontos momentumhoz.

 

A legnépszerűbb tavaszi esküvői fotós helyszínek a várromok, romantikus hidak, kapualjak és virágoskertek. A Margitsziget tele van csoda szép rózsaszín virágú japán császárfákkal, magnóliákkal, és virágoskertekkel, a Füvészkertben is szép helyszíneket találhatunk, de egy egyszerű virágzó mandula fasor is különleges háttérül szolgálhat.

 

eskuvoi fotozas

 

 

BGSTUDIO
BGSTUDIO kép 0
BGSTUDIO kép 1
BGSTUDIO kép 2

BGSTUDIO

Heves

Gaál Miklós fotográfus
Gaál Miklós fotográfus kép 0
Gaál Miklós fotográfus kép 1
Gaál Miklós fotográfus kép 2

Gaál Miklós fotográfus

Budapest

Hallo Duo Zenekar
Hallo Duo Zenekar kép 0
Hallo Duo Zenekar kép 1
Hallo Duo Zenekar kép 2

Hallo Duo Zenekar

Budapest

Sinergia Studio
Sinergia Studio kép 0
Sinergia Studio kép 1

Sinergia Studio

Sopron

Szabó Adrián Esküvői Fotós
Szabó Adrián Esküvői Fotós kép 0
Szabó Adrián Esküvői Fotós kép 1
Szabó Adrián Esküvői Fotós kép 2

Szabó Adrián Esküvői Fotós

Gyömrő

 

 

10. Mivel lepjük meg a vendégeket

 

Ma már egyetlen esküvőről sem hiányozhatnak a köszönő ajándékok, amelyeket a vendégektől való búcsúzáskor szokás átadni. Egy kedves aprósággal köszönjük meg a részvételt.

 

Népszerűek a pici dobozba zárt bonbonok, különleges édességek, a saját kézzel készített meglepetések, valamint az esküvőre utaló kis apróságok, például egy fényképes hűtőmágnes, virágos poháralátétek.

 

anadek

Esküvői helyszínek

Fedezd fel azokat a helyszíneket, amelyek stílusban, méretben és hangulatban is illenek a nagy napotok elképzeléseihez.

Aranyhalas Tanya Rendezvényház
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 0
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 1
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 2

Aranyhalas Tanya Rendezvényház

Esztergom

Beat Étterem és Rendezvényterem
Beat Étterem és Rendezvényterem kép 0
Beat Étterem és Rendezvényterem kép 1
Beat Étterem és Rendezvényterem kép 2

Beat Étterem és Rendezvényterem

Székesfehérvár

Birdie Wedding by Continental Citygolf Club
Birdie Wedding by Continental Citygolf Club kép 0
Birdie Wedding by Continental Citygolf Club kép 1
Birdie Wedding by Continental Citygolf Club kép 2

Birdie Wedding by Continental Citygolf Club

Budapest

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Csillagkert Budapest
Csillagkert Budapest kép 0
Csillagkert Budapest kép 1
Csillagkert Budapest kép 2

Csillagkert Budapest

Budapest

Csónakház Mulató
Csónakház Mulató kép 0
Csónakház Mulató kép 1
Csónakház Mulató kép 2

Csónakház Mulató

Budapest

Dabas Lazí-Tó Liget
Dabas Lazí-Tó Liget kép 0
Dabas Lazí-Tó Liget kép 1
Dabas Lazí-Tó Liget kép 2

Dabas Lazí-Tó Liget

Dabas

Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás
Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás kép 0
Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás kép 1
Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás kép 2

Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás

Dobogókő

Dunaharaszti Rendezvényház
Dunaharaszti Rendezvényház kép 0
Dunaharaszti Rendezvényház kép 1
Dunaharaszti Rendezvényház kép 2

Dunaharaszti Rendezvényház

Dunaharaszti

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

EVENT HOUSE Rendezvényház
EVENT HOUSE Rendezvényház kép 0
EVENT HOUSE Rendezvényház kép 1
EVENT HOUSE Rendezvényház kép 2

EVENT HOUSE Rendezvényház

Szolnok

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Füzes Rendezvényház
Füzes Rendezvényház kép 0
Füzes Rendezvényház kép 1
Füzes Rendezvényház kép 2

Füzes Rendezvényház

Péteri

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Holiday Beach Budapest****
Holiday Beach Budapest**** kép 0
Holiday Beach Budapest**** kép 1
Holiday Beach Budapest**** kép 2

Holiday Beach Budapest****

Budapest

Hotel Lukács*** Superior Strand Étterem
Hotel Lukács*** Superior Strand Étterem kép 0
Hotel Lukács*** Superior Strand Étterem kép 1
Hotel Lukács*** Superior Strand Étterem kép 2

Hotel Lukács*** Superior Strand Étterem

Kazincbarcika

Kishantosi Kastély és Pajta
Kishantosi Kastély és Pajta kép 0
Kishantosi Kastély és Pajta kép 1
Kishantosi Kastély és Pajta kép 2

Kishantosi Kastély és Pajta

Hantos

Kisoroszi Golf és Rendezvénypark
Kisoroszi Golf és Rendezvénypark kép 0
Kisoroszi Golf és Rendezvénypark kép 1
Kisoroszi Golf és Rendezvénypark kép 2

Kisoroszi Golf és Rendezvénypark

Kisoroszi

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Lucza Családi Borászat
Lucza Családi Borászat kép 0
Lucza Családi Borászat kép 1
Lucza Családi Borászat kép 2

Lucza Családi Borászat

Érd

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

Panoráma Birtok
Panoráma Birtok kép 0
Panoráma Birtok kép 1
Panoráma Birtok kép 2

Panoráma Birtok

Győrújbarát

Session Hotel Ráckeve
Session Hotel Ráckeve kép 0
Session Hotel Ráckeve kép 1
Session Hotel Ráckeve kép 2

Session Hotel Ráckeve

Ráckeve

Tündér Farm
Tündér Farm kép 0
Tündér Farm kép 1
Tündér Farm kép 2

Tündér Farm

Zirc

Zenetudományi Intézet, Budai Vár
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 0
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 1
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 2

Zenetudományi Intézet, Budai Vár

Budapest

További helyszínek

További cikkek