A 10 legjobb párkapcsolati könyv, amit minden párnak el kellene olvasnia

Mindenki boldog párkapcsolatra vágyik, a kihívásokra azonban nem vagyunk felkészülve. Mit tehetünk, ha megromlik egy kapcsolat, vagy házasság?

parkapcsolati konyvek

 

A párkapcsolat egy olyan terület, amelyről alapvetően nem sokat tudunk. Tulajdonképpen mindenki magára van utalva az együttélés során a problémáival, hiszen senki nem tanította meg, hogy hogyan kezeljük a kihívásokat, hogyan oldjuk meg a problémákat, és egyáltalán mitől működik jól vagy hogyan működtethető jól egy párkapcsolat hosszútávon.

 

Párkapcsolati „kötelező olvasmányok”
 

A párkapcsolati szakértők és pszichológusok könyvei ebben az „útvesztőben” próbálnak segíteni. Sokat tanulhatunk belőlük, fejlődhetünk. Rávilágítanak olyan problémákra, amelyek kivétel nélkül minden kapcsolatban felmerülnek, természetes folyamatok ezek, melyekre fel lehet készülni és a buktatók is tipikusak. Nem vagyunk egyedül.

Ezek az önsegítő-önfejlesztő könyvek nagyon hasznos tanulási folyamaton vezetnek keresztül bennünket, és olyan ismereteket, tanácsokat adnak, melyek segítségével nagy valószínűséggel egyedül is meg tudjuk majd oldani a párkapcsolati gondjainkat. A legtöbb esetben ugyanis az ismeretek hiánya és a tévhitek vezetnek oda, hogy egy házasság megromlik.

Az alábbi 11 könyv egyfajta vezérfonalat adhatnak ahhoz, hogy megismerkedjünk a jó párkapcsolat alapelveivel, titkaival, és hogy megtanuljuk jól csinálni.

 

 

1) A jól működő házasság 7 alapelve - John M. Gottman és Nan Silver
 

Gottman az a híres amerikai pszichológus, akiről az hírlik, hogy 15 perc alatt 91%-os biztonsággal meg tudja mondani egy párról, hogy el fognak válni. Több évtizedes tapasztalatai alapján felfedezte a zátonyra futott párkapcsolat egyértelmű jeleit.

Ezek a jelek többek között a negatív támadó hozzáállás, a kritizálás, a másik megvetése, ha a pár tagjai lenézően beszélnek egymásról, a sikertelen javítási kísérletek, valamint, ha a felek már csak a rosszat látják a kapcsolatukban és a rossz emlékeket idézik fel.

Gottman könyvéből megismerhetjük azokat az általa kidolgozott megoldási stratégiákat is, amelyekkel jó irányba lehet fordítani a dolgokat, és meg lehet menteni a tönkrement kapcsolatokat, házasságokat.

 

A menyasszony barátnője - Kovács Kata ceremóniamester
A menyasszony barátnője - Kovács Kata ceremóniamester kép 0
A menyasszony barátnője - Kovács Kata ceremóniamester kép 1
A menyasszony barátnője - Kovács Kata ceremóniamester kép 2

A menyasszony barátnője - Kovács Kata ceremóniamester

Székesfehérvár

Edmo-design
Edmo-design kép 0
Edmo-design kép 1
Edmo-design kép 2

Edmo-design

Budapest

Hotel Aranykereszt
Hotel Aranykereszt kép 0
Hotel Aranykereszt kép 1
Hotel Aranykereszt kép 2

Hotel Aranykereszt

Gyula

Klarissza Szertartásvezetés és Esküvőszervezés
Klarissza Szertartásvezetés és Esküvőszervezés kép 0
Klarissza Szertartásvezetés és Esküvőszervezés kép 1

Klarissza Szertartásvezetés és Esküvőszervezés

Székesfehérvár

Wedding is Coming
Wedding is Coming kép 0
Wedding is Coming kép 1
Wedding is Coming kép 2

Wedding is Coming

Budapest

 

2) Gyűrű-kúra Boldog házasságra készülők kézikönyve - Mihalec Gábor
 

A Gyűrű-kúra a boldog házasság 10 kulcsfontosságú összetevőjét veszi nagyító alá, miközben tudatos, közös munkára biztatja a párokat. Ehhez nemcsak elméleti segítséget nyújt, hanem gyakorlatokat, kérdéssorokat, teszteket is közzé tesz, hogy kezükbe vehessük kapcsolatuk sorsát, és az akadályokat lépcsőfokokká változtassuk.

A 10 területet egy-egy tortaszeletként ábrázolja könyvében, melyek mindegyike ugyanolyan fontos ahhoz, hogy jól működjön egy párkapcsolat, egy házasság.

A 10 „összetevő” a következő:

1. A házasság célja

2. Kommunikáció

3. Konfliktuskezelés

4. Pénzkezelés

5. Szabadidő

6. Szexualitás

7. Gyermekek és szülői szerep

8. Após, anyós és más kedves rokonok

9. Szerepek

10. Spiritualitás

 

3) Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva - Gary Chapman
 

Chapman szintén világszinten ismert és elismert amerikai pszichológus-párterapeuta, aki arra a felismerésre jutott, hogy a legtöbben azért boldogtalanok a kapcsolatukban, mert nem érzik, hogy a párjuk szereti őket.

Ennek pedig legfőbb oka, hogy ötféle szeretetnyelv létezik és a házastársak nagyon gyakran nem ugyanazt a nyelvet beszélik. Chapman felfedezte, hogy hiába mutatja ki egy ember a másik felé a szeretet a saját szeretetnyelvén, ha a párja egy másik típusba tartozik, akkor nem érez ebből szinte semmit.

Az öt szeretetnyelv:

  • minőségi idő

  • dicsérő, elismerő szavak

  • szívességek

  • testi érintés

  • ajándékozás

A könyv segítségével kideríthetjük, hogy melyik a saját, illetve a társunk szeretetnyelve, valamint megismerhetjük az összes szeretetnyelvet. A kulcs ugyanis abban rejlik, hogy egymásra tudunk-e hangolódni, hogy ki tudjuk-e fejezni a szeretetünket oly módon, ahogy azt a társunk is értse, érezze.

 

4) Megcsalás nélkül - Hűségben és elégedetten a párkapcsolatban – Mihalec Gábor

 

A legtöbb könyv, amely a hűtlenség témájával témával foglalkozik, a megcsalás jeleit mutatja be, valamint a megcsalás feldolgozásának módjával foglalkozik. Mihalec Gábor párterapeuta azonban más szemszögből közelíti meg a témát. Könyve a megelőzésről szól.

Abban segít, hogy megtanuljuk úgy működtetni a kapcsolatunkat, úgy hogy elkerülhessük a leggyakoribb válóokot, a hűtlenséget, és hogy a kapcsolatunkban meg se jelenhessen az a bizonyos harmadik.

Könyvében bemutatja a házasság 3 típusát is: a felszínes, a funkcionális és a mély kapcsolat jellemzőit. 

Megismerhetjük továbbá az általa kidolgozott hét lépéses programot, amely a boldog házasság működtetéséhez vezet el bennünket.

 

5) Ne válj el! Változtass! Házasságmentő technikák - Michele Weiner-Davis

 

Weiner-Davis a váláshoz vezető leggyakoribb okként a nem megfelelő kommunikációt, a gyengédség hiányát, valamint az állandó veszekedéseket jelöli meg. Ezek azonban nem olyan problémák, amelyeken ne lehetne változtatni, írja könyvében. Állítja, hogy a legtöbb boldogtalan házasság megmenthető.

A szerző szerint a válás a legtöbb esetben nem megoldhatatlan konfliktus, illetve elhidegülés terméke, hanem hibás magatartás- és viszonyulásmódok következménye. A könyv lényegében abban segít, hogy az illúziókat és a hibás sémákat lebontsuk és új módon próbáljunk érintkezni egymással.

Ebben a könyvben nem általános házasságmentő tanácsokat ad, hanem lépésről lépésre mutatja meg, hogyan tehetjük szeretetteljessé a házasságunkat.

 

6) Változzunk együtt! - Gary Chapman
 

Az 5 szeretetnyelv elmélet megalkotója ezúttal egy egyszerű, de hatásos megközelítést javasol a párkapcsolatban élőknek: változzunk együtt!

A három lépésből álló „program” a közös fejlődés lehetőségét kínálja, amelyben küzdelem és manipuláció nélkül juthat el bárki oda, ahova valóban vágyik. Természetesen fontos, hogy mindez a kölcsönös tisztelet és a szeretet jegyében történjen meg.

7) Harmóniában egymással: Újabb 11 tévhit a párkapcsolatainkról – L. Stipkovits Erika
 

A 11 tévhit után újabb 11 tévhitről lebbenti fel a fátylat a szerző, aki azt állítja, hogy a párkapcsolati problémáink hátterében a legtöbb esetben gyerekkori és környezeti tényezők, és az ezekből kialakult tudattalan tévhitek húzódnak meg.

 

Ezek a hiedelmek megnehezíthetik a kapcsolat kialakítását, a rózsaszín köd után jelentkező krízisek megoldását, és az újrakezdést lehetőségét is. A szerző terápiás esetek alapján mutatja be, hogy hogyan ismerhetjük fel a boldogságunkat akadályozó képzeteket, továbbá tesztekkel is segít a párkapcsolati harmónia kialakításában.

 

Ceremoniandris - Torda András
Ceremoniandris - Torda András kép 0
Ceremoniandris - Torda András kép 1
Ceremoniandris - Torda András kép 2

Ceremoniandris - Torda András

Budapest

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Hepho Photo
Hepho Photo kép 0
Hepho Photo kép 1
Hepho Photo kép 2

Hepho Photo

Kaposvár

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

Pirtó Lovasfogadó és Étterem
Pirtó Lovasfogadó és Étterem kép 0
Pirtó Lovasfogadó és Étterem kép 1
Pirtó Lovasfogadó és Étterem kép 2

Pirtó Lovasfogadó és Étterem

Pirtó

Style Event Lounge
Style Event Lounge kép 0
Style Event Lounge kép 1
Style Event Lounge kép 2

Style Event Lounge

Kópháza

 

8) Ha nem elég a sajnálom: A bocsánatkérés 5 nyelve - Gary Chapman, Jennifer Thomas
 

Gary Chapman és Jennifer Thomas szerzőpáros szerint a jól működő kapcsolatok mindig magukban hordozzák a bocsánatkérés, megbocsátás és kibékülés lehetőségét. Ha elmarad a bocsánatkérés, az egy olyan ék a kapcsolatban, amely egyre nő és egyre jobban eltávolít minket egymástól.

A házastársi viták sokszor abban gyökereznek, hogy nincs hajlandóság a bocsánatkérésre. Azért olyan hideg és távolságtartó sok-sok kapcsolat, mert valahol elsikkadt a bocsánatkérés” - írják.

A bocsánatkérés 5 nyelve:
1. A fájdalmunk kifejezése: „Sajnálom.”
2. A felelősség vállalása: „Hibáztam.”
3. Kárpótlás „Mivel tehetném jóvá a történteket?”
4. Őszinte megbánás: „Ígérem, nem fordul elő többé!”
5. A megbocsájtás kérése: „Meg tudnál bocsátani?”


Könyvükben bemutatják ezeket a bocsánatkérő nyelveket, számos példával illusztrálják, hogyan lehet őket egy családi, baráti vagy üzleti kapcsolat rendezésében használni, körüljárják a megbocsátást érintő lélektani kérdéseket, motivációkat és gátakat.

 

9) A házasság négy évszaka - Gary Chapman
 

A házasságban épp úgy, ahogy a természetben a négy évszak időszaka újra és újra megismétlődik. Időről időre beköszönt a tél, amikor a házastársak zárkózottá válnak, magányosnak és elégedetlennek érzik magukat. A tavasz időszaka azonban reményteljes várakozást hoz a kapcsolatba a megújulás felé. Aztán a nyár melegében gondtalanság köszönt be, majd az őszi periódusban újra megjelenik a bizonytalanság, közöny és aggodalom.

A könyv azt mutatja be, hogy miként tudjuk átvészelni ezeket a változásokat és a kapcsolat javára fordítani.

A múlt kudarcaiból való tanulással, a szeretetnyelvek alkalmazásával, megértő odafordulással, egymás céljainak támogatásával és a különbözőségek pozitív kiaknázásával valamennyi szakaszban meg lehet teremteni az érzelmi stabilitást és harmóniát.

 

10) A nyerő páros - Gary Chapman
 

Minden emberi kapcsolat a konfliktusok keletkezésének és megoldásának folyamata. A népszerű párterapeuta ezúttal ebből a megközelítésből mutatja be a párkapcsolatok jellegét.

 

Nem létezik konfliktusmentes házasság, de ez nem jelenti azt, hogy az együttélést heves veszekedéseknek kellene megzavarniuk, amelyek a kapcsolat megromlásához vezetnek. De hogyan oldhatóak meg a nézetkülönbségek úgy, hogy megmaradjon a szeretet és a megbecsülés?

 

A válasz a kölcsönösen nyerő megoldásokban rejlik, ezt a szemléletet sajátíthatjuk el a könyv olvasása során. A fejezeteket záró önismereti tesztek segítségével pedig felismerhetjük a saját konfliktusmegoldó stratégiánkat.

 

 

Esküvői helyszínek

Fedezd fel azokat a helyszíneket, amelyek stílusban, méretben és hangulatban is illenek a nagy napotok elképzeléseihez.

Aranyhalas Tanya Rendezvényház
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 0
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 1
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 2

Aranyhalas Tanya Rendezvényház

Esztergom

Balneo Liget Komplexum
Balneo Liget Komplexum kép 0
Balneo Liget Komplexum kép 1
Balneo Liget Komplexum kép 2

Balneo Liget Komplexum

Mezőkövesd

Brunszvik-kastély, Martonvásár
Brunszvik-kastély, Martonvásár kép 0
Brunszvik-kastély, Martonvásár kép 1
Brunszvik-kastély, Martonvásár kép 2

Brunszvik-kastély, Martonvásár

Martonvásár

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Csónakház Mulató
Csónakház Mulató kép 0
Csónakház Mulató kép 1
Csónakház Mulató kép 2

Csónakház Mulató

Budapest

Dabas Lazí-Tó Liget
Dabas Lazí-Tó Liget kép 0
Dabas Lazí-Tó Liget kép 1
Dabas Lazí-Tó Liget kép 2

Dabas Lazí-Tó Liget

Dabas

Dunaharaszti Rendezvényház
Dunaharaszti Rendezvényház kép 0
Dunaharaszti Rendezvényház kép 1
Dunaharaszti Rendezvényház kép 2

Dunaharaszti Rendezvényház

Dunaharaszti

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Fráter Tanya Rendezvényház
Fráter Tanya Rendezvényház kép 0
Fráter Tanya Rendezvényház kép 1
Fráter Tanya Rendezvényház kép 2

Fráter Tanya Rendezvényház

Debrecen

Füzes Rendezvényház
Füzes Rendezvényház kép 0
Füzes Rendezvényház kép 1
Füzes Rendezvényház kép 2

Füzes Rendezvényház

Péteri

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Gourmet Terem
Gourmet Terem kép 0
Gourmet Terem kép 1
Gourmet Terem kép 2

Gourmet Terem

Budapest

Holiday Beach Budapest****
Holiday Beach Budapest**** kép 0
Holiday Beach Budapest**** kép 1
Holiday Beach Budapest**** kép 2

Holiday Beach Budapest****

Budapest

Hotel Laterum
Hotel Laterum kép 0
Hotel Laterum kép 1
Hotel Laterum kép 2

Hotel Laterum

Pécs

Kocsi Csárda Hévíz
Kocsi Csárda Hévíz kép 0
Kocsi Csárda Hévíz kép 1
Kocsi Csárda Hévíz kép 2

Kocsi Csárda Hévíz

Hévíz

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery
Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery kép 0
Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery kép 1
Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery kép 2

Lanka Venue & Garden by Minaro Hotel MGallery

Tokaj

Liszkay Borkúria
Liszkay Borkúria kép 0
Liszkay Borkúria kép 1
Liszkay Borkúria kép 2

Liszkay Borkúria

Monoszló

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

Öttevényi Földváry-kastély
Öttevényi Földváry-kastély kép 0
Öttevényi Földváry-kastély kép 1
Öttevényi Földváry-kastély kép 2

Öttevényi Földváry-kastély

Öttevény

Pirtó Lovasfogadó és Étterem
Pirtó Lovasfogadó és Étterem kép 0
Pirtó Lovasfogadó és Étterem kép 1
Pirtó Lovasfogadó és Étterem kép 2

Pirtó Lovasfogadó és Étterem

Pirtó

Provence Wedding
Provence Wedding kép 0
Provence Wedding kép 1
Provence Wedding kép 2

Provence Wedding

Ráckeve

Rosinante *** Stílusos Vidéki Fogadó
Rosinante *** Stílusos Vidéki Fogadó kép 0
Rosinante *** Stílusos Vidéki Fogadó kép 1
Rosinante *** Stílusos Vidéki Fogadó kép 2

Rosinante *** Stílusos Vidéki Fogadó

Szentendre

Session Hotel Ráckeve
Session Hotel Ráckeve kép 0
Session Hotel Ráckeve kép 1
Session Hotel Ráckeve kép 2

Session Hotel Ráckeve

Ráckeve

További cikkek