Minden hónapra egy fogadalom, a boldogabb kapcsolatért

Egy teljes éven keresztül, minden hónapra kapunk egy-egy feladatot, célkitűzést, melynek megvalósításával jobbá tehetjük a párkapcsolatunkat.

 

 

 

Ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, folyamatos odafigyelésre, törődésre egyfajta karbantartásra van szükség. Az alábbi célkitűzések mindegyike arra szolgál, hogy tegyünk valamit a kapcsolatunkért, amelynek pozitív hatása biztos nem marad el…

 

12 célkitűzés melyekkel jobbá tehetjük a kapcsolatunkat

Az alábbi 12 tipp párterapeuták által javasolt, kipróbált és bevált módszerek gyűjteménye. Bármelyiket is próbáljuk ki, biztos, hogy jót tesz a kapcsolatunknak. Ez az útmutató egy egész éves program. A bevált módszerek közül minden hónapban kapunk egyet, melyet kipróbálhatunk. Dönthetünk úgy, hogy csak egy-egy módszert próbálunk ki, de lehet ez egy egész évet átszövő önfejlesztő program is, amely a párkapcsolati boldogságunkat szolgálja.

 

Január: Kevesebb panaszkodás!

Egy kapcsolatban fontos, hogy a párunkkal meg tudjuk osztani az érzéseinket, azt is, ha valami felbosszant, vagy idegesít, de ha állandóan rázúdítjuk az összes apró napi frusztrációnkat, az árnyékot vethet a kapcsolatra. Az még rosszabb, ha rajta vezetjük le a napi stresszt, egyfajta állandó piszkálódással. Ahelyett, hogy minden „csip-csup” sérelmet azonnal megosztanánk vele, összpontosítsunk inkább a belső kezelésükre. Ez egy önmegfigyeléses gyakorlat, melynek célja, hogy le tudjuk állítani magunkat, ha újra elkezdenénk a vég nélküli panaszkodást, vagy mások kritizálását.

 

Február: Pénzügyek megvitatása „csak” meghatározott időpontban

Fontos, hogy tisztázzuk a pénzügyeket, mint például a befizetendő számlák, havi kiadások, családi költségvetés, befektetések, költési szokások stb., hiszen sok kapcsolatot tesz tönkre a pénzügyeken való vitatkozás. Érdemes erre kitűzni egy megadott időpontot, és mindent egyszerre átbeszélni, ami azért is jó, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a pénzügyek rendben vannak. Ez a pénzügyi tisztázó beszélgetés megerősíti az egymás iránti bizalmat, és csökkenti a veszekedések számát is, hiszen köztudott, hogy sok párkapcsolat megy tönkre a pénzügyeken való veszekedés miatt.

 

Március: Megoldunk egy állandóan visszatérő problémát

Minden kapcsolatban vannak „mumus” témák. Ezek olyan nézeteltérések, melyek mindig ugyanarról a témáról szólnak. Úgy tűnik, hogy soha nem oldódnak meg, és ugyanolyan dühítőek minden alkalommal, amikor csak előbukkannak.

 

Ahhoz, hogy végre megbirkózzunk vele, mindketten írjuk le a számunkra ideális megoldást, majd vegyük elő a mumus témát, és keressük meg, hogy hol lehet kompromisszumot kötni.

 

Április: Az elismerések hónapja

Sok párkapcsolatból idővel kikopnak az elismerő, kedves szavak, melyek a boldogság fontos alappillérei. Ne hagyjuk, hogy ez velünk is megtörténjen. Tűzzük ki célul ebben a hónapban, hogy az elismerő, dicsérő szavakat visszahozzuk, és becsempésszük a kapcsolatunkba.

 

Május: Randevúzzunk újra!

A párok túl gyakran belemerülnek a mindennapi élet rutinfeladataiba és hagyják, hogy a romantika az utolsó legyen a listán. Majdnem minden páros beleesik ebbe a hibába, de vegyétek ezt egy emlékeztetőnek a randevúzási esték fenntartására!

 

Június: Kell valami játékosság!

A humor, a közös nevetés erősíti a párkapcsolatot. A játék létfontosságú eleme a jóllétnek, és a boldog párkapcsolatnak. Csináljunk ebben a hónapban valami őrültséget, gyerekeset, vagy vicceset, amely mindkettőnket nevetésre bír. Lehet ez akár egy vígjáték megnézése is, a lényeg, hogy együtt nevessünk! Mindazok az endorfinok, melyek felszabadulnak a nevetés során, nemcsak ellazítanak, de lehetővé teszik a számunkra, hogy mélyebben kapcsolódjunk egymáshoz.

 

Július: A hálószobában soha ne vitatkozzunk!

Egy újabb kapcsolatjavító tipp, amit érdemes megfogadni. Ha egész nap magunkban tartjuk a frusztrációt, majd lefekvéskor adjuk ki magunkból, azzal csak ártunk a kapcsolatunknak. A hálószoba egy intim, meghitt hely, amelyet érdemes konfliktusmentes zónának kialakítani.

 

Augusztus: A „közös csend”

A meghittség egy olyan romantikus érzés, amely egy mély egymásra hangolódás. Amikor nincs se telefon, se ügyintézés, se problémák. Minden zavaró tényezőt kizárunk, és csak egymásra figyelünk csendben, szavak nélkül- Lehet ez egy közös meditáció, vagy egy csendes séta a természetben. Ez a „közös csend” igazán meghitt pillanatokat adhat a kapcsolatnak, amikor szavak nélkül a lelkünk összekapcsolódik.

 

Szeptember: Kívánságteljesítő cetlik

Ez egy szórakoztató, kedves feladat, ami arról szól, hogy mindketten cetlikre írunk kívánságokat, majd kihúzunk mindketten egyet-egyet, és teljesítjük a kívánságot. Lehetnek ezek játékos, vicces feladatok is, vagy olyan egyszerű kívánságok, mint például egy masszázs, vagy reggel ágyba hozott kávé, de akár nagyobb vágyakat is felírhatunk rájuk. Ez a feladat játékosságot hoz a kapcsolatba, és arra is jó, hogy jobban megismerjük egymás vágyait.

 

Október: Igazi jelenlét a kapcsolatban

Amikor együtt vagyunk a párunkkal, kapcsoljuk ki a telefont egy időre, és legyünk igazán jelen a kapcsolatban. Az állandó sms-ezés, közösségi oldalak, vagy hírek nézegetése leválaszt a párunkról, és hosszú távon eltávolodást okoz. Az októberi kihívás, vagy fogadalom arról szól, hogy amikor együtt vagyunk, akkor tegyük félre a telefont, és legyünk igazán együtt. Figyeljünk a másikra, beszélgessünk, töltsünk minőségi időt együtt! Tanuljunk meg egymással és ne az okostelefonnal foglalkozni!

 

November: Közös álmodozás és célszövögetés

Ebben a hónapban adjunk teret a közös álmodozásnak, és a jövő tervezgetésének. Merüljünk el a tervezgetésben, osszuk meg egymással, hogy mi szeretnénk megvalósítani a közeljövőben, mire vágyunk, mit szeretnénk elérni stb.

 

December: Köszönő lista – a hála ereje a kapcsolatban

Írjuk össze mindketten, hogy milyen dolgok estek igazán jól, mivel okozott örömet nekünk a párunk, vagy mivel hatott meg az elmúlt évben, és miért vagyunk hálásak, majd olvassuk fel egymásnak. A kellemes emlékek felidézése egy igazán meghitt program, amit érdemes rendszeresen rutinná tenni.

Esküvői helyszínek

Fedezd fel azokat a helyszíneket, amelyek stílusban, méretben és hangulatban is illenek a nagy napotok elképzeléseihez.

Aranyhalas Tanya Rendezvényház
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 0
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 1
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 2

Aranyhalas Tanya Rendezvényház

Esztergom

Árnyas Panzió és Rendezvényközpont
Árnyas Panzió és Rendezvényközpont kép 0
Árnyas Panzió és Rendezvényközpont kép 1
Árnyas Panzió és Rendezvényközpont kép 2

Árnyas Panzió és Rendezvényközpont

Gödöllő

Balogh-Esterházy-Kastély
Balogh-Esterházy-Kastély kép 0
Balogh-Esterházy-Kastély kép 1
Balogh-Esterházy-Kastély kép 2

Balogh-Esterházy-Kastély

Naszály

Bánó Birtok
Bánó Birtok kép 0
Bánó Birtok kép 1
Bánó Birtok kép 2

Bánó Birtok

Felsőmocsolád

Berbekucz Tanya
Berbekucz Tanya kép 0
Berbekucz Tanya kép 1
Berbekucz Tanya kép 2

Berbekucz Tanya

Pécel

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Csónakház Mulató
Csónakház Mulató kép 0
Csónakház Mulató kép 1
Csónakház Mulató kép 2

Csónakház Mulató

Budapest

Dabas Lazí-Tó Liget
Dabas Lazí-Tó Liget kép 0
Dabas Lazí-Tó Liget kép 1
Dabas Lazí-Tó Liget kép 2

Dabas Lazí-Tó Liget

Dabas

Dunaharaszti Rendezvényház
Dunaharaszti Rendezvényház kép 0
Dunaharaszti Rendezvényház kép 1
Dunaharaszti Rendezvényház kép 2

Dunaharaszti Rendezvényház

Dunaharaszti

Echo Étterem & Kávézó
Echo Étterem & Kávézó kép 0
Echo Étterem & Kávézó kép 1
Echo Étterem & Kávézó kép 2

Echo Étterem & Kávézó

Tihany

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Füzes Rendezvényház
Füzes Rendezvényház kép 0
Füzes Rendezvényház kép 1
Füzes Rendezvényház kép 2

Füzes Rendezvényház

Péteri

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Gourmet Terem
Gourmet Terem kép 0
Gourmet Terem kép 1
Gourmet Terem kép 2

Gourmet Terem

Budapest

Holiday Beach Budapest****
Holiday Beach Budapest**** kép 0
Holiday Beach Budapest**** kép 1
Holiday Beach Budapest**** kép 2

Holiday Beach Budapest****

Budapest

Hotel Astoria***  és Étterem
Hotel Astoria***  és Étterem kép 0
Hotel Astoria***  és Étterem kép 1
Hotel Astoria***  és Étterem kép 2

Hotel Astoria*** és Étterem

Balatonfüred

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

Porta étterem
Porta étterem kép 0
Porta étterem kép 1
Porta étterem kép 2

Porta étterem

Pannonhalma

Prónay-kastély
Prónay-kastély kép 0
Prónay-kastély kép 1
Prónay-kastély kép 2

Prónay-kastély

Alsópetény

Session Hotel Ráckeve
Session Hotel Ráckeve kép 0
Session Hotel Ráckeve kép 1
Session Hotel Ráckeve kép 2

Session Hotel Ráckeve

Ráckeve

Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 0
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 1
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 2

Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín

Galgagyörk

Templomvölgy Resort Mátrakeresztes
Templomvölgy Resort Mátrakeresztes kép 0
Templomvölgy Resort Mátrakeresztes kép 1
Templomvölgy Resort Mátrakeresztes kép 2

Templomvölgy Resort Mátrakeresztes

Mátrakeresztes

Zenetudományi Intézet, Budai Vár
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 0
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 1
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 2

Zenetudományi Intézet, Budai Vár

Budapest

További cikkek