30 gyönyörű esküvői bevonuló zene – klasszikusok, filmzenék, szerelmes popdalok

A polgári szertartás legmeghatóbb pillanata, amikor felcsendül az esküvői bevonuló zene, és a menyasszony elindul az oltár felé. 

 

eskuvoi bevonulo zenek

 

A menyasszony bevonulása kiemelt pillanata az esküvői polgári szertartásnak. Ahogy megszólal a gyönyörű zene, elindul a virágszirmokkal teleszórt, kidíszített bevonuló sétányon a párja felé, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak. Ezen a ponton a legtöbb vőlegény is elérzékenyül.


Hogyan válasszunk bevonuló zenét


Ehhez a momentumhoz igazán romantikus, dallamok, szerzemények passzolnak, melyhez a legnépszerűbb nyitótánc zenék közül is válogathatunk.


Választhatunk szerelmes filmzenét, romantikus popdalt, bevonulhatunk instrumentális zenére, vagy akár egy klasszikus zeneszámra. 


Alapvetően elmondható egyébként itt is, mint az esküvőszervezés sok más részénél, hogy nincsenek szabályok. A lényeg, hogy mindketten elégedettek legyetek a zeneszámmal, amely még emlékezetesebbé teszi majd az esküvői bevonulást.

 

Érdemes olyan zenét választani, melyhez valamilyen romantikus emlék fűz bennünket, esetleg úgy érezzük, hogy a szövege rólunk szól, de a közös kedvenc film betétdala is remek választás. 

 

Abigél Rendezvény Szalon
Abigél Rendezvény Szalon kép 0
Abigél Rendezvény Szalon kép 1
Abigél Rendezvény Szalon kép 2

Abigél Rendezvény Szalon

Budapest

Duna Relax Hotel****
Duna Relax Hotel**** kép 0
Duna Relax Hotel**** kép 1
Duna Relax Hotel**** kép 2

Duna Relax Hotel****

Ráckeve

Hárs Termál Hotel
Hárs Termál Hotel kép 0
Hárs Termál Hotel kép 1

Hárs Termál Hotel

Gyomaendrőd

VenARTio - Batta Andrea
VenARTio - Batta Andrea kép 0
VenARTio - Batta Andrea kép 1
VenARTio - Batta Andrea kép 2

VenARTio - Batta Andrea

Budapest

Zalafoto-Nyakas Viktor
Zalafoto-Nyakas Viktor kép 0
Zalafoto-Nyakas Viktor kép 1
Zalafoto-Nyakas Viktor kép 2

Zalafoto-Nyakas Viktor

Zalaegerszeg


10 népszerű esküvői bevonuló zene 


Számtalan gyönyörű szerelmes dalt találhatunk a könnyűzenei palettán. Ezek a világslágerek nem véletlenül lettek népszerűek. Igazi szerelmi vallomások ezek, így tökéletes választás bármelyik az esküvőre.


1. Robbie Williams - Angel

2. Beyoncé – Halo
 

3. John Legend - All of Me

4. Josh Groban - You Raise Me Up

5. Il Divo - Everytime I Look At You

6. Calum Scott, Leona Lewis – You Are The Reason

7. Gabrielle Aplin - The Power of Love 
 

8. Mariah Carey with Luther Vandross – Endless Love

9. Ed Sheeran - Perfect 

10. Christina Perri - A Thousand Years


 

10 romantikus filmzene esküvőre


A romantikus filmek betétdalai, vagy akár a Disney mesék világa szintén nagyon népszerűek a házasulandó párok körében.

 

Egy szerelmes filmjelenet zenéje, vagy mesék világa elevenedik meg előttünk, ahogy felcsendülnek ezek a jól ismert dallamok. 


1. Elton John – Can You Feel The Love Tonight

2. Whitney Houston, Mariah Carey - When You Believe

3. A time for us - Nino Rota

4. Celine Dion Because You Loved Me

5. Unchained Melody (Ghost)

6. Everything I Do I Do It For You

7. Forrest Gump Theme - Alan Silvestri

8. Ariana Grande, John Legend - Beauty and the Beast

9. Whitney Houston - I Will Always Love You

10. Berlin - Take My Breath Away

 

Andi Virág & Dekorfarm - Celldömölk
Andi Virág & Dekorfarm - Celldömölk kép 0
Andi Virág & Dekorfarm - Celldömölk kép 1
Andi Virág & Dekorfarm - Celldömölk kép 2

Andi Virág & Dekorfarm - Celldömölk

Celldömölk

Aranyhordó Panzió
Aranyhordó Panzió kép 0
Aranyhordó Panzió kép 1
Aranyhordó Panzió kép 2

Aranyhordó Panzió

Pere

Erzsébet Vigadó
Erzsébet Vigadó kép 0
Erzsébet Vigadó kép 1
Erzsébet Vigadó kép 2

Erzsébet Vigadó

Bóly

Mustang Pub & Grill
Mustang Pub & Grill kép 0
Mustang Pub & Grill kép 1
Mustang Pub & Grill kép 2

Mustang Pub & Grill

Pilisjászfalu

Szerdahelyi Rita Photography
Szerdahelyi Rita Photography kép 0
Szerdahelyi Rita Photography kép 1
Szerdahelyi Rita Photography kép 2

Szerdahelyi Rita Photography

Nagykanizsa

10 esküvős instrumentális és klasszikus zene 


Egy instrumentális zeneszámmal szintén megható pillanattá varázsolhatjuk a polgári szertartást.

 

A klasszikus szerzemények mellett mai zeneszerzők, illetve feldolgozások közül válogathatunk.


1. Beethoven's 5 Secrets - OneRepublic - The Piano Guys

2. Over the Rainbow/Simple Gifts (Piano/Cello)

3. Canon in D (Pachelbel's Canon) – wedding version
 

4. Yiruma - River Flows in You

5. Secret Garden- Song from a Secret Garden

6. Il Divo – Caruso

7. 2CELLOS – Hallelujah

 

8. I Will Show You - Violin & Piano Cover - Ailee - Daniel Jang

9. Ennio Morricone - Once upon a time in the West

10. Hauser - The Lonely Shepherd

 

 

Eskuvohelyszin.hu - minden helyszín egy helyen


 

Esküvői helyszínek

Fedezd fel azokat a helyszíneket, amelyek stílusban, méretben és hangulatban is illenek a nagy napotok elképzeléseihez.

Aranyhalas Tanya Rendezvényház
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 0
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 1
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 2

Aranyhalas Tanya Rendezvényház

Esztergom

Camelot Club Hotel és Étterem
Camelot Club Hotel és Étterem kép 0
Camelot Club Hotel és Étterem kép 1
Camelot Club Hotel és Étterem kép 2

Camelot Club Hotel és Étterem

Vác

Club Tihany Resort
Club Tihany Resort kép 0
Club Tihany Resort kép 1
Club Tihany Resort kép 2

Club Tihany Resort

Tihany

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Csónakház Mulató
Csónakház Mulató kép 0
Csónakház Mulató kép 1
Csónakház Mulató kép 2

Csónakház Mulató

Budapest

Dabas Lazí-Tó Liget
Dabas Lazí-Tó Liget kép 0
Dabas Lazí-Tó Liget kép 1
Dabas Lazí-Tó Liget kép 2

Dabas Lazí-Tó Liget

Dabas

Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás
Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás kép 0
Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás kép 1
Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás kép 2

Dobogókő Zsindelyes Vendéglő és Jurtaszállás

Dobogókő

Dunaharaszti Rendezvényház
Dunaharaszti Rendezvényház kép 0
Dunaharaszti Rendezvényház kép 1
Dunaharaszti Rendezvényház kép 2

Dunaharaszti Rendezvényház

Dunaharaszti

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Event'sHill
Event'sHill kép 0
Event'sHill kép 1
Event'sHill kép 2

Event'sHill

Budapest

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Fenyves Yacht Club
Fenyves Yacht Club kép 0
Fenyves Yacht Club kép 1
Fenyves Yacht Club kép 2

Fenyves Yacht Club

Balatonfenyves

Festetics Palota
Festetics Palota kép 0
Festetics Palota kép 1
Festetics Palota kép 2

Festetics Palota

Budapest

Füzes Rendezvényház
Füzes Rendezvényház kép 0
Füzes Rendezvényház kép 1
Füzes Rendezvényház kép 2

Füzes Rendezvényház

Péteri

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Holiday Beach Budapest****
Holiday Beach Budapest**** kép 0
Holiday Beach Budapest**** kép 1
Holiday Beach Budapest**** kép 2

Holiday Beach Budapest****

Budapest

Kétfenyő Étterem
Kétfenyő Étterem kép 0
Kétfenyő Étterem kép 1
Kétfenyő Étterem kép 2

Kétfenyő Étterem

Taksony

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Land-Plan Hotel*** & Restaurant
Land-Plan Hotel*** & Restaurant kép 0
Land-Plan Hotel*** & Restaurant kép 1
Land-Plan Hotel*** & Restaurant kép 2

Land-Plan Hotel*** & Restaurant

Győr

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

RÉVÉSZ HOTEL ÉS ÉTTEREM
RÉVÉSZ HOTEL ÉS ÉTTEREM kép 0
RÉVÉSZ HOTEL ÉS ÉTTEREM kép 1
RÉVÉSZ HOTEL ÉS ÉTTEREM kép 2

RÉVÉSZ HOTEL ÉS ÉTTEREM

Győr

Session Hotel Ráckeve
Session Hotel Ráckeve kép 0
Session Hotel Ráckeve kép 1
Session Hotel Ráckeve kép 2

Session Hotel Ráckeve

Ráckeve

Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem
Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem kép 0
Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem kép 1
Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem kép 2

Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem

Bonnya

Szidónia-major Bodony
Szidónia-major Bodony kép 0
Szidónia-major Bodony kép 1
Szidónia-major Bodony kép 2

Szidónia-major Bodony

Bodony

SZUSZ Park
SZUSZ Park kép 0
SZUSZ Park kép 1
SZUSZ Park kép 2

SZUSZ Park

Debrecen

Zenetudományi Intézet, Budai Vár
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 0
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 1
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 2

Zenetudományi Intézet, Budai Vár

Budapest

További helyszínek

További cikkek