Drágaköves eljegyzési gyűrűk – melyik kő mit jelent

Milyen eljegyzési gyűrűt válasszunk a lánykéréshez? A drágaköves, illetve kristály jegygyűrűk igazán gyönyörűek, és szimbolikus jelentést is hordoznak.

 

gyemant jegygyuru

 

(etsy.com)

 

A különleges drágakövek évezredek óta nagyra becsült kincsek, melyek annak idején kizárólag királyi ékszereket vagy uralkodói dísztárgyakat ékesítettek. 


A régi korokban az uralkodók ünnepi alkalmakkor viselték, és elsősorban díszítőelemként illetve a hatalom jelképeként funkcionáltak. Az ősi kultúrákban azonban a gyógyító tulajdonságaikat is ismerték, melyek ugyanolyan fontosak voltak, mint a díszítőképességük.


Drágakő illetve kristály a jegygyűrűben


Az első eljegyzési gyűrűt Egyiptomban egy fáraó adta a kedvesének, ugyanis az egyiptomi kultúrában az örökkévalóságot jelképezte a kör. 

 

Innen indult el a szokás, amit a rómaiak is hamar átvettek, azonban az anyagban volt némi különbség.

 

Eleinte kenderből készítették a gyűrűket, amit így gyakran cserélni kellett. Később már használtak erősebb anyagokat is, elefántcsontot, vasat, majd szélesőkben elterjedtek a nemesfém és aranygyűrűk.


Az eljegyzési gyűrűk manapság olyan egyedi ékszerek, melyeket letöbbször egy apró drágakő ékesít, azt jelképezve, hogy a kedvesünk milyen értékes a számunkra. Gyémánt helyett azonban ma már egyre népszerűbbek a különféle áttetsző, szivárványfényű, vagy színes drágakövek.

 

Komédiás Étterem
Komédiás Étterem kép 0
Komédiás Étterem kép 1
Komédiás Étterem kép 2

Komédiás Étterem

Győr

Mystic Moment Esküvői Ruhaszalon
Mystic Moment Esküvői Ruhaszalon kép 0
Mystic Moment Esküvői Ruhaszalon kép 1
Mystic Moment Esküvői Ruhaszalon kép 2

Mystic Moment Esküvői Ruhaszalon

Gyömrő

Premier - Hegyi Csaba EV.
Premier - Hegyi Csaba EV. kép 0
Premier - Hegyi Csaba EV. kép 1
Premier - Hegyi Csaba EV. kép 2

Premier - Hegyi Csaba EV.

Dunaharaszti

Szabó M. Gábor Photo
Szabó M. Gábor Photo kép 0
Szabó M. Gábor Photo kép 1
Szabó M. Gábor Photo kép 2

Szabó M. Gábor Photo

Budapest

TomCatBand zenekar
TomCatBand zenekar kép 0
TomCatBand zenekar kép 1
TomCatBand zenekar kép 2

TomCatBand zenekar

Budapest


1. Gránát


Ez a mély, bíborvörös kristály nagyon különleges szimbolikát hordoz. Egyesíti magában a szenvedély és a nyugalom erejét. A gránát az elkötelezettség egyik köve, amely egyben felébreszti a szerelmet és a szenvedélyt.

 

Energiafeltöltő és regeneráló hatása is van.
Régen védelmi talizmánként hordták, ugyanis azt tart régen. Léteznek belőle egészen finom, áttetsző és tömörebb fajták is. Az eljegyzési gyűrűn a csiszolt fényesebb kövek mutatnak jól. 

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


2. Akvamarin


A gyönyörű világoskék akvamarin a bátorság köve, a gránáthoz hasonlóan – elsősorban a hajósok - védő talizmánként hordták magukkal. Egy félénkebb, finomlelkű menyasszony számára gyönyörű ajándék, mely egyúttal azt üzeni számára, hogy a kedvese védelmezni fogja őt. 


Az akvamarin nemcsak a bátorságot szimbolizálja, hanem a kommunikációt is. Ezáltal arra emlékeztet bennünket jegygyűrűként, hogy fejezzük az egymás iránt érzett szeretetünket szavakkal is nap, mint nap.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


3. Kék zafír


A mélykék zafír a királyi drágakövek egyike. Diana hercegnő is egy gyönyörű zafírköves eljegyzési gyűrűt viselt. A különleges családi ékszer, jelenleg Katalin cambridge-i hercegné kezét ékesíti. A zafír a bölcsesség, a béke szimbóluma. Eljegyzési, vagy jegygyűrűként örök hűséget és lojalitást jelképez. 

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


4. Topáz


A világoskék, áttetsző topáz a gyengédség és empátia köve. Támogatja a megbocsájtást, segít fátylat borítani a múltra. A hagyomány szerint a jószerencse és a szeretet köve, éppen ezért egy topázkristály tökéletes választás eljegyzési gyűrű ékkőnek.


Ez a drágakő viselőjét arra emlékezteti, hogy mindig maradjon hű önmagához. Tartsa életben egyedi csillogását, ezáltal mindig képes lesz fentartani a partnere érdeklődését.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


5. Citrin


Az aranysárga citrin egy bőséget és örömöt hozó kristály. A boldogságot és jólétet szimbolizálja. A szerelemmel kapcsolatban arra ösztönöz, hogy teljes életet éljünk, valamint segít abban, hogy szívvel-lélekkel éljük meg a házasságunkat.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


 

 

 

 

6. Smaragd


A zöld smaragd egy gyönyörű drágakő. Az egyik legjobb választás eljegyzési gyűrű ékkő tekintetében, mivel a sikeres szerelmet, a lojalitást és boldog családi életet szimbolizálja. Mivel ez a kő erősíti az életkedvet, arra ösztönöz, hogy a lehető legteljesebben élvezni tudjuk az életet.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


7. Holdkő


A holdkő egy csodaszép, nagyon nőies kő. A Holdhoz hasonlóan az érzelmekhez köthető. Első pillantásra a holdhő tiszta fehérnek tűnik, de a fény felé tartva megláthatjuk a felszínén megcsillanó kékes irizáló fényét.

 

Az anyaság köveként is ismert, amely segíti a sikeres fogantatást. Egy holdkővel többek között azt üzenjük szerelmünknek, hogy készen állunk a gyermekvállalásra.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)

 

8. Morganit


A morgantit egy különleges, nagyon nőies kristály, amely ásványtanilag egy rózsaszín berill. Ez a drágakő vonzza és életben tartja a szerelmet, szeretettel hatja át a gondolatainkat és cselekedeteinket, valamint segít abban, hogy élvezzük az életet és szeressünk élni. Jelentése vagy üzenete eljegyzési gyűrűként a feltétel nélküli szeretet.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


9. Opál


Az opál egy gyönyörű színjátszó kristály. Egy apró szivárványos opál gyönyörű eljegyzési ékkő lehet. 
Hagyományosan a szerelemmel, szenvedéllyel hozták összefüggésbe, amely egyúttal egyértelművé teszi az érzelmeket.

 

Arra bátorítja viselőjét, hogy adjon hangot a pozitív érzelmeknek. A házasságban nagyon fontos, hogy nap, mint nap kifejezzük a szeretetünket a párunk felé, hiszen a pozitív érzelmek kifejezése által erősödik a kapcsolat.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)

 

10. Turmalin

A turmalinok a szivárvány összes színében kaphatók, a gyönyörű türkizkéktől kezdve a vörösön, rózsaszínen, sárgán, barnán át a zöldes árnyalatig.

 

Amikor eljegyzési gyűrűről van szó, akkor legjobb választás a színtelen, áttetsző, színátmenetes (görögdinnye) vagy rózsaszínű turmalin. 

 

A rózsaszín turmalin a szerelem egyik köve, amely erősíti az önszeretetet is, valamint arra emlékeztet bennünket, hogy bízzunk a szerelem erejében.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)

 

Cocktail Band
Cocktail Band kép 0
Cocktail Band kép 1
Cocktail Band kép 2

Cocktail Band

Bonyhád

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Hajós Esküvő Központ
Hajós Esküvő Központ kép 0
Hajós Esküvő Központ kép 1
Hajós Esküvő Központ kép 2

Hajós Esküvő Központ

Budapest

Hepho Photo
Hepho Photo kép 0
Hepho Photo kép 1
Hepho Photo kép 2

Hepho Photo

Kaposvár

Kéz a kézben- szertartásvezetés
Kéz a kézben- szertartásvezetés kép 0
Kéz a kézben- szertartásvezetés kép 1
Kéz a kézben- szertartásvezetés kép 2

Kéz a kézben- szertartásvezetés

Nyíregyháza

Paripa Csárda
Paripa Csárda kép 0
Paripa Csárda kép 1
Paripa Csárda kép 2

Paripa Csárda

Debrecen

Reniceremony
Reniceremony kép 0
Reniceremony kép 1
Reniceremony kép 2

Reniceremony

Eger

Szávics Attila Wedding
Szávics Attila Wedding kép 0
Szávics Attila Wedding kép 1
Szávics Attila Wedding kép 2

Szávics Attila Wedding

Budapest


11. Rózsakvarc


A rózsakvarc az egyik legromantikusabb kő, az igaz szerelem szimbóluma. Ez a gyönyörű rózsaszín kő a feltétel nélküli szeretet és a végtelen béke köve, a legmagasabb szeretetet testesíti meg. Az emberi kapcsolatokan visszaállítja a bizalmat. 


Gyógyhatását tekintve pedig az anyasághoz is köthető, mivel a holdkőhöz hasonlóan fokozza a termékenységet.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


12. Rubin


A vörösfényű rubin egy dinamikus szenvedélyes kő. A bőséget és boldogságot hozó kristályok közé tartozik. Az eljegyzési gyűrűben szerelmünk jelképe lehet.  

 

Pozitív és bátor gondolkodásmódra sarkall, ezáltal azt a szimbolikus üzenetet közvetíti, hogy minden élethelyzetben maradjunk pozitívak.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


13. Kunzit


A csodaszép gyöngyházfényű, rózsaszínes árnyalatban pompázó kunzit szintén egy valódi szerelemkő.

 

Ez a csillogó, fényes kő a feltétel nélküli szeretet szimbóluma, hasonlóan a rózsakvarchoz. Ha szívünk választottjának igaz szerelmünket szeretnénk kifejezni, akkor egy gyűrűbe foglalt kunzit ékkő tökéletesen megfelel erre a célra.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


14. Gyémánt


A világ legkeményebb köve gyémánt, amely a drágakövek királynéja. Víztiszta átláthatósága miatt a tisztaság, ártatlanság szimbólumává vált. Megmunkált kőként briliánsnak nevezik. 


Csillogása révén a fény kövének is nevezik, és keménysége okán a legyőzhetetlen, minden nehézséget legyőző szerelem, az örök hűség jelképe. Ritkasága és nehezen megmunkálható volta miatt agyémánt a legdrágább ékkő.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

 

(etsy.com)


15. Delfinkő vagy larimár


A tengerkék larimár vagy delfinkő egy nemrégiben felfedezett új kristály, amely a lélektárs kapcsolatot szimbolizálja, és előhozza belőlünk a játékos, örömteli énünket. 


Eljegyzési gyűrűként csodaszép üzenete van, hiszen arra utal, hogy szerelmünkben megleltük az igazi lélektársunkat, a legmagasabb szintű boldogságot és beteljesült szerelmet.

 

dragako kristaly eljegyzesi gyuru

(etsy.com)

 

Esküvői helyszínek

Fedezd fel azokat a helyszíneket, amelyek stílusban, méretben és hangulatban is illenek a nagy napotok elképzeléseihez.

Abigél Rendezvény Szalon
Abigél Rendezvény Szalon kép 0
Abigél Rendezvény Szalon kép 1
Abigél Rendezvény Szalon kép 2

Abigél Rendezvény Szalon

Budapest

Aranyhalas Tanya Rendezvényház
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 0
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 1
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 2

Aranyhalas Tanya Rendezvényház

Esztergom

Berbekucz Tanya
Berbekucz Tanya kép 0
Berbekucz Tanya kép 1
Berbekucz Tanya kép 2

Berbekucz Tanya

Pécel

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Csónakház Mulató
Csónakház Mulató kép 0
Csónakház Mulató kép 1
Csónakház Mulató kép 2

Csónakház Mulató

Budapest

Dabas Lazí-Tó Liget
Dabas Lazí-Tó Liget kép 0
Dabas Lazí-Tó Liget kép 1
Dabas Lazí-Tó Liget kép 2

Dabas Lazí-Tó Liget

Dabas

Dunaharaszti Rendezvényház
Dunaharaszti Rendezvényház kép 0
Dunaharaszti Rendezvényház kép 1
Dunaharaszti Rendezvényház kép 2

Dunaharaszti Rendezvényház

Dunaharaszti

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Füzes Rendezvényház
Füzes Rendezvényház kép 0
Füzes Rendezvényház kép 1
Füzes Rendezvényház kép 2

Füzes Rendezvényház

Péteri

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Gourmet Terem
Gourmet Terem kép 0
Gourmet Terem kép 1
Gourmet Terem kép 2

Gourmet Terem

Budapest

Hajós Esküvő Központ
Hajós Esküvő Központ kép 0
Hajós Esküvő Központ kép 1
Hajós Esküvő Központ kép 2

Hajós Esküvő Központ

Budapest

Holiday Beach Budapest****
Holiday Beach Budapest**** kép 0
Holiday Beach Budapest**** kép 1
Holiday Beach Budapest**** kép 2

Holiday Beach Budapest****

Budapest

Kiscsévpuszta
Kiscsévpuszta kép 0
Kiscsévpuszta kép 1
Kiscsévpuszta kép 2

Kiscsévpuszta

Dág

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

Paripa Csárda
Paripa Csárda kép 0
Paripa Csárda kép 1
Paripa Csárda kép 2

Paripa Csárda

Debrecen

PiciSzívem
PiciSzívem kép 0
PiciSzívem kép 1
PiciSzívem kép 2

PiciSzívem

Badacsonyörs

Porta étterem
Porta étterem kép 0
Porta étterem kép 1
Porta étterem kép 2

Porta étterem

Pannonhalma

Session Hotel Ráckeve
Session Hotel Ráckeve kép 0
Session Hotel Ráckeve kép 1
Session Hotel Ráckeve kép 2

Session Hotel Ráckeve

Ráckeve

Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 0
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 1
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 2

Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín

Galgagyörk

TB-Ranch Pajtaesküvő
TB-Ranch Pajtaesküvő kép 0
TB-Ranch Pajtaesküvő kép 1
TB-Ranch Pajtaesküvő kép 2

TB-Ranch Pajtaesküvő

Nyíradony

Zenetudományi Intézet, Budai Vár
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 0
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 1
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 2

Zenetudományi Intézet, Budai Vár

Budapest

További cikkek