Kör alakú boldogságkapuk esküvői szertartáshoz – 8 érdekes ötlet

A boldogság kapu az esküvői szertartás legfontosabb része, amely alatt kimondja a menyasszony és a vőlegény egymásnak a boldogító igent.

 

 

Leggyakrabban szabadtéri esküvőkön láthatunk a szertartásra kijelölt helyen boldogság kapukat, de beltéri esküvőkön is alkalmazható. Itt történik meg hagyományosan a fogadalomtétel, a jegygyűrű felvétel, és itt hangzik el az a bizonyos boldogító igen.

 

Az esküvői szertartás kialakításának kellékei

Ha a szabadban szeretnénk örök hűséget fogadni egymásnak, akkor saját magunk tervezhetjük meg a szertartásra kijelölt hely miliőjét. Saját ízlésünknek megfelelő romantikus, meghitt, modern, vagy akár luxus stílusban. Ha speciális tematikus esküvőt szeretnénk, például vintage, rusztikus, vesztern, mediterrán, és még sorolhatnánk, akkor az esküvői szertartás dekorációja is ennek megfelelően kerül kialakításra.

 

Az esküvői szertartás kialakításának meg van a maga hagyománya, menetrendje. Alapvetően három részből áll. Első része az úgy nevezett bevonuló sétány, amelyen a menyasszony vonul végig, amint felcsendül a az esküvői bevonuló zene. Ez az út a szertartás helyszínére vezet, ahol az anyakönyvvezető számára kihelyezett asztalka található, és mögötte a díszes boldogságkapu áll.

 

A boldogságkapu alatt mondjuk ki a boldogító igen-t!

A boldogságkapu minden esküvőn kiemelt szerepet játszik, hiszen itt történik meg az életre szóló fogadalomtétel. Leggyakrabban ez egy virágokkal díszített boltív, de az esküvői dekorációk és stílusok sokaságának megfelelően ezt is pazar módon változatossá és egyedivé tehetjük.

 

Maga a helyszín is meghatározza, hogy milyen díszítőelemeket alkalmazzunk. Erdős-fás környezethez a rusztikus és vintage stílus passzol, és elsősorban természetes, élő virág dekorációk illenek. Modern esküvőkön egészen művészi megoldásokat is láthatunk hatalmas virágfüzérekkel, lampionokkal, gyertyákkal, színes szalagokkal, de léteznek üvegből készített, vagy akár fénylő ledizzókkal futtatott változatok is. Ha sikerült eldönteni, hogy milyen stílusú esküvőt szeretnénk, akkor jöhetnek az inspiráló ötletek a dekoráció megálmodásához.

 

Western (vadnyugati) esküvő a pusztában

Egy hatalmas puszta közepén, hamisítatlan vidéki miliőben szeretnéd kimondani a boldogító igent, távol a város zajától? Egy rőzsékből font rusztikus jellegű boldogságkapu, apró virágdíszekkel tökéletesen illik ehhez a naturális stílushoz. Visszafogott, mégis látványos.

 

 

Üveggömbök és pampafű dekoráció

A hófehér bevonuló sétány mögött, ebben a zöld környezetben egy igazi különlegesség ez a látványos kör alakú boldogságkapu, melyet a pasztell árnyalatú félkörívben futtatott virágdíszek, és pampafüvek tesznek egyedivé.

 

 

Gyönyörű ombre boldogságkapu

Az ombre a színárnyalatok stílusa, amely az esküvőkön is gyakran megjelenik. Romantikus esküvők kedvelt dekorációja ez, hiszen egyszerre nőies és látványos is egyben. A szertartásra kijelölt helyet egy pazar virágfüzérekkel körbefuttatott kör alakú boldogságkapuval igazán egyedivé varázsolhatunk.

 

 

Modern fémvázas karikák

Egy modern stílusú esküvőn bármilyen kreatív ötlet szóba jöhet. Egy fémkarikákból álló boldogságkapu például egyedi és érdekes megoldás, melyen a színes virágdekoráció nagyon szépen mutat.

 

 

Hatalmas hófehér virágkarika

Ez a hatalmas több méter átmérőjű hófehér virágkarika szintén egy nagyon különleges példája az esküvői dekorációk kreativitásának és sokszínűségének. Ez a gyönyörű, virágszirmokkal dekorált boldogságkapu olyan látványos, mint egy színházi díszlet. Elegáns és akár luxus esküvőkhöz jó ötlet, ahol minden egyedi és különleges.

 

 

Led izzókkal körbefuttatott boltív

Ez a stílus már igazán a legmodernebb esküvők sajátja, ahol virágdíszek helyett a modern technika vette át a főszerepet. A led izzókkal körbefuttatott boldogságkapu nem hétköznapi megoldás, ám egy délutáni esküvőn, ahol a fényjáték is szerephez juthat, varázslatos látvány lehet.

 

 

Visszafogott elegancia

Minimalista jellegű, mégis hihetetlenül elegáns stílust képvisel ez a dekoráció. A visszafogottan díszített székek között egy hófehér bevonuló sétány lett kialakítva, amelynek bézs és pezsgő árnyalatú virágdekorációja igazán szép harmóniát alkot a a pasztell árnyalatú díszkő burkolattal.

 

 

Rusztikus hatás

Varázslatos hangulatú, és igazán meghitt ez az erdő közepén felállított rusztikus hatású, fából ácsolt boldogságkapu, melyet egy gyönyörű pasztell árnyalatú virágfüzérrel és néhány középen lelógatott izzó tett stílusossá. A körülötte elhelyezett gyertyák hamisítatlan vintage és rusztikus hangulatot kölcsönöznek ehhez az esküvői szertartáshoz.

 

 

(Képek: Freepik)

Esküvői helyszínek

Fedezd fel azokat a helyszíneket, amelyek stílusban, méretben és hangulatban is illenek a nagy napotok elképzeléseihez.

Abigél Rendezvény Szalon
Abigél Rendezvény Szalon kép 0
Abigél Rendezvény Szalon kép 1
Abigél Rendezvény Szalon kép 2

Abigél Rendezvény Szalon

Budapest

Aranyhalas Tanya Rendezvényház
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 0
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 1
Aranyhalas Tanya Rendezvényház kép 2

Aranyhalas Tanya Rendezvényház

Esztergom

Árnyas Panzió és Rendezvényközpont
Árnyas Panzió és Rendezvényközpont kép 0
Árnyas Panzió és Rendezvényközpont kép 1
Árnyas Panzió és Rendezvényközpont kép 2

Árnyas Panzió és Rendezvényközpont

Gödöllő

Balogh-Esterházy-Kastély
Balogh-Esterházy-Kastély kép 0
Balogh-Esterházy-Kastély kép 1
Balogh-Esterházy-Kastély kép 2

Balogh-Esterházy-Kastély

Naszály

Bánó Birtok
Bánó Birtok kép 0
Bánó Birtok kép 1
Bánó Birtok kép 2

Bánó Birtok

Felsőmocsolád

Berbekucz Tanya
Berbekucz Tanya kép 0
Berbekucz Tanya kép 1
Berbekucz Tanya kép 2

Berbekucz Tanya

Pécel

Csillagfény Bár
Csillagfény Bár kép 0
Csillagfény Bár kép 1
Csillagfény Bár kép 2

Csillagfény Bár

Péteri

Csónakház Mulató
Csónakház Mulató kép 0
Csónakház Mulató kép 1
Csónakház Mulató kép 2

Csónakház Mulató

Budapest

Dabas Hotel és Étterem
Dabas Hotel és Étterem kép 0
Dabas Hotel és Étterem kép 1
Dabas Hotel és Étterem kép 2

Dabas Hotel és Étterem

Dabas

Dabas Lazí-Tó Liget
Dabas Lazí-Tó Liget kép 0
Dabas Lazí-Tó Liget kép 1
Dabas Lazí-Tó Liget kép 2

Dabas Lazí-Tó Liget

Dabas

Dunaharaszti Rendezvényház
Dunaharaszti Rendezvényház kép 0
Dunaharaszti Rendezvényház kép 1
Dunaharaszti Rendezvényház kép 2

Dunaharaszti Rendezvényház

Dunaharaszti

Éden Lounge Étterem és Panzió
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 0
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 1
Éden Lounge Étterem és Panzió kép 2

Éden Lounge Étterem és Panzió

Veresegyház

Fenyőharaszt Kastélyszálló
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 0
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 1
Fenyőharaszt Kastélyszálló kép 2

Fenyőharaszt Kastélyszálló

Verseg

Füzes Rendezvényház
Füzes Rendezvényház kép 0
Füzes Rendezvényház kép 1
Füzes Rendezvényház kép 2

Füzes Rendezvényház

Péteri

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 0
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 1
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar*** kép 2

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***

Lajosmizse

Gourmet Terem
Gourmet Terem kép 0
Gourmet Terem kép 1
Gourmet Terem kép 2

Gourmet Terem

Budapest

Holiday Beach Budapest****
Holiday Beach Budapest**** kép 0
Holiday Beach Budapest**** kép 1
Holiday Beach Budapest**** kép 2

Holiday Beach Budapest****

Budapest

Lágymányosi Rendezvényterem
Lágymányosi Rendezvényterem kép 0
Lágymányosi Rendezvényterem kép 1
Lágymányosi Rendezvényterem kép 2

Lágymányosi Rendezvényterem

Budapest

Nordic Light Étterem és kávézó
Nordic Light Étterem és kávézó kép 0
Nordic Light Étterem és kávézó kép 1
Nordic Light Étterem és kávézó kép 2

Nordic Light Étterem és kávézó

Budapest

Paripa Csárda
Paripa Csárda kép 0
Paripa Csárda kép 1
Paripa Csárda kép 2

Paripa Csárda

Debrecen

Porta étterem
Porta étterem kép 0
Porta étterem kép 1
Porta étterem kép 2

Porta étterem

Pannonhalma

Session Hotel Ráckeve
Session Hotel Ráckeve kép 0
Session Hotel Ráckeve kép 1
Session Hotel Ráckeve kép 2

Session Hotel Ráckeve

Ráckeve

Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 0
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 1
Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín kép 2

Tahy-kastély esküvő és rendezvényhelyszín

Galgagyörk

Templomvölgy Resort Mátrakeresztes
Templomvölgy Resort Mátrakeresztes kép 0
Templomvölgy Resort Mátrakeresztes kép 1
Templomvölgy Resort Mátrakeresztes kép 2

Templomvölgy Resort Mátrakeresztes

Mátrakeresztes

Zenetudományi Intézet, Budai Vár
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 0
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 1
Zenetudományi Intézet, Budai Vár kép 2

Zenetudományi Intézet, Budai Vár

Budapest

További cikkek