Álmodd velünk szertartásvezetés és esküvőszervezés
2071 PátySajnáljuk, de a(z) Álmodd velünk szertartásvezetés és esküvőszervezés már nem elérhető az oldalunkon. Válogass az alábbi ajánlatok közül.
Hasonló szolgáltatások a környéken
Esküvőre fel ( Tigli Hande Tímea)
Esküvőre fel ( Tigli Hande Tímea)
Budapest(+24,25 km)
Mit várhattok tőlem Szertartásvezetőként?
- korlátlan mennyiségű egyeztetés Veletek, telefonon, személyesen, e-mailen, ha igénylitek 0-24-ben.
- Első alkalommal, mindenképpen azt szoktam javasolni, találkozzunk személyesen, hisz fontos, hogy úgy is meglegyen köztünk a szimpátia, a bizalom. Egy kávé mellett, kellemesebb, barátibb lehet a tervezés, ötletelés akkor is, ha még csak vizsgálódtok, ez nem kötelez Titeket semmire. De ha ez nem megoldható, akkor benne vagyok egy Skype, Messenger, Zoom és megannyi internetes felületen történő csevegésben.
- Személyre szóló szöveget írok, amelybe beleszövöm megismerkedésetek történetét, egy közös élményt, egy csodálatos, felejthetetlen utazást, akár valami vicces sztorit, vagy egy igazán romantikus filmbe illő fogadalmat is tehettek egymásnak. Természetesen, ha igénylitek, és jelzitek, hogy szeretnétek, első találkozás alkalmával átadom a szöveget, mely az esketést tartalmazza, és úgy formálhatjátok kedvetekre, ahogy szeretnétek.
- 1,- 1,5 -2 órával hamarabb a helyszínre érkezem.
- Nincs időkorlát, nincs egy nap 2 esküvő, a Ti Nagy Napotok számomra is ünnep lesz, garantálom, hogy ugyanúgy benne lesz az a bizonyos zabszem az enyémben is, mint a Tiétekben, hogy úgy sikerüljön minden, ahogyan Ti azt megálmodtátok. :)
Simai Marianna-szertartásvezető
Simai Marianna-szertartásvezető
Budapest(+24,25 km)
Polgári és egyházi szertartásvezetés az igényeitek figyelembe vételével.
Életetek egyik legfontosabb döntéséhez érkeztetek: házasságot szeretnétek kötni. Bizonyára lázasan készülődtök már, tervezgetitek milyen legyen a meghívó, milyen színű a dekoráció? Ha azon párokhoz tartoztok, akik a sok-sok szervezési feladatból az esküvőjük egyik legfontosabb fél óráját, a ceremónia levezetését is igen fontos részletnek tekintik, jó helyen jártok. Szertartásvezetőként igyekszem segíteni abban, hogy úgy mondhassátok ki egymásnak azt a bizonyos Igent, hogy az mindkettőtök számára szép emlék maradhasson. Bízom abban, hogy Benneteket is azon párjaim között köszönthetlek, akikkel együtt örülhetek, azokban a meghitt pillanatokban, amikor összekötitek az életeteket.
Keressetek és osszátok meg velem elképzeléseiteket egy aromás tea vagy finom kávé mellett, találkozzunk és tervezzük meg együtt a szertartás menetét!
A polgári szertartás után kérhető egyházi szertartás is:
Az egyházi szertartás vezető esket vagy bármely egyéb lelkészi szolgálatot végez. Előzetes egyeztetést követően az egyházi szolgáltatást pontosan, személyre szabottan, korrekt módon elvégzi. A helyszín lehet templom, étterem, szabad tér, sőt az egyre jobban terjedő szokás szerint: magánház, vagy lakás is. A pap a szertartásvezető mellé is állhat, így kiküszöbölve az "egy házasság, két esküvő" idejétmúlt szokását.
Mondj Igent Velem!
Mondj Igent Velem!
Budapest(+24,25 km)
Sziasztok!
Szeretnétek egy igazán személyes szertartás keretein belül örök hűséget fogadni egymásnak? Már unjátok az ezerszer végighallgatott sablonos szövegeket, és arra vágytok, hogy a szertartás Rólatok és a kapcsolatotokról szóljon? Nagyon szívesen segítek megvalósítani a vágyaitokat!
Munkám során alapelvem, hogy a mennyiség nem mehet a minőség rovására, éppen ezért egy hétvégére csak egy esküvőt vállalok. Mivel én a főállásom mellett foglalkozom ezzel a számomra csodálatos tevékenységgel, így minden esetben be kell tartanom ezt a szabályt, hiszen csak így tudok 100%-os teljesítményt nyújtani és minden erőmmel megvalósítani a pár elképzelését.
Amit biztosítani tudok Számotokra:
Korlátlan számú személyes találkozó, illetve bármilyen kommunikációs csatornán keresztüli egyeztetés
Az egyeztetések során jó hangulatú beszélgetések, nem fogjátok azt érezni, hogy kényelmetlen lenne beszélni magatokról, a kapcsolatotokról
Maximális segítség és kreativitás úgy, hogy a szertartás Titeket tükrözzön
Az elképzeléseitek megvalósítása, figyelembe véve az esetleges nehézségeket. Már a kezdetektől felkészülünk a váratlan problémákra és megoldást ajánlok ezek megoldására/elkerülésére.
Maximális figyelem, hiszen csak úgy születhet meg a Ti mesétek, ha minden szavatokra, mimikátokra, mozdulatotokra odafigyelek
A szertartás előtt néhány héttel igény esetén elmegyek Veletek a helyszínre és egyeztetünk minden apró részletet
A megálmodott szertartás levezetése BÁRHOL és BÁRMIKOR. Egy órával a kezdés előtt megérkezem a helyszínre. Minden szolgáltatóval egyeztetek és megteszek mindent annak érdekében, hogy a megbeszéltek alapján tudjam levezetni az esketést.
Amennyiben felkeltette érdeklődéseteket ez a kis rövid bemutatkozás, akkor arra kérnélek Titeket, hogy látogassatok el honlapomra, ahol több információt találtok rólam és a szertartásvezetésről.
Köszönöm, hogy meglátogattad az adatlapomat!
Tóth Kitti - Okleveles Szertartásvezető
Volentér Tímea - Szertartásvezető, Ceremóniamester / Koordinátor
Volentér Tímea - Szertartásvezető, Ceremóniamester / Koordinátor
Budapest(+24,25 km)
Üdvözöllek az oldalamon - a legjobb helyen jársz kedves látogató! :)
Ha úgy érzed, hogy szükséged van valakire, akibe minden bizalmad helyezheted a nagy napon - na az leszek én. :)
Szertartásvezetőként legfőbb célom, hogy felmérjem a párjaim stílusát, ráérezzek a közös dolgaikra és együtt megvalósítsunk egy olyan szöveget, melyet nagyika mellett az összes legjobb barátod emlegetni fog még pár évig. Tűzdeljük tele Alvin vagy Kispál idézetekkel? Maradjunk a hagyományos vonalon és meséljek a házasság értékeiről? Vagy inkább viking témakörben legyen az esküvő? Nincs akadály. :)
Koordinátorként / Ceremóniamesterként ott leszek nektek a nagy napon és biztosítom, hogy az általatok választott szolgáltatók mindenről informálva legyenek, meleg lesz a húsleves, hideg lesz a sör és kikészítjük a Gin Tonichoz az összes fűszert. ;) Koordinátorként elsősorban az a feladatom, hogy ne lássatok engem az esküvőn, hanem biztosítsam, hogy a háttérben minden flottul haladjon és mindenki tudja, hogy mikor mi következik. Ha úgy érzitek, hogy játékokat is szeretnétek, természetesen annak sincs akadálya! :)
Koordináció angol és német nyelven, szertartásvezetés angolul, németül és franciául! :)
Keressetek bizalommal
Ceremony for You- B o g l á r k a
Ceremony for You- B o g l á r k a
Budapest(+24,25 km)
Koczka Boglárka vagyok, a Ceremony for You szertartásvezetője.
Rendkívül megtisztelő számomra, amikor bizalmat kaptok tőlem, és betekintést nyerhetek az életetekbe. Különleges élmény történetbe foglalni a megismerkedésetek nagy pillanatát, és szavakba önteni mindazt, amit egymás iránt éreztek.
A beszélgetéseink után, amikor leülök a laptopom elé, szinte magam előtt látlak benneteket. Írás közben beleélem magam a történetetekbe, és minden mondatnál arra törekszem, hogy a szertartás valóban rólatok szóljon.
Amikor elkészül egy beszéd, és újra meg újra elolvasom, mindig az az érzésem, mintha életem egyik legjobb regényét tartanám a kezemben.
A szertartás körüli teendőkben igyekszem mindenben a segítségetekre lenni. Számomra kiemelten fontos a minőségi, igényes szolgáltatás, valamint az, hogy a nagy napon nyugodtan, biztonságban érezhessétek magatokat.
Legyen szó romantikus, laza hangulatú, gondosan előre megszervezett vagy akár rögtönzött esküvőről – rám minden helyzetben számíthattok.
Semmi sem tölt fel jobban, mint amikor a „nagy napon” őszinte, önfeledt mosolyt látok az arcotokon.
Engem keresel,ha:
egyedi és megismételhetetlen élményt szeretnél az esküvődön.
fontos számodra az elegancia és a megbízhatóság.
szereted megélni az őszinte, valódi pillanatokat.
igényes, letisztult szertartásra vágysz
számít, hogy gyakorlott, magabiztos színpadi előadó vagyok.
✨ Szeretnéd, hogy a ti történetetek is felejthetetlenné váljon?
Írjatok nekem bizalommal, és álmodjuk meg együtt a szertartásotokat.
Gyöngyöm-Török Zsuzsa szertartásvezető
Gyöngyöm-Török Zsuzsa szertartásvezető
Tata(+41,05 km)
Szertartás, ami személyes.
Szertartás, ami meghitt.
Szertartás, ami elegáns.
Szertartás nektek, ha indultok a gyönyörű, közös utatokon.
És szertartás érte és neki, akinek véget ért az útja itt a földön, s ti szeretnétek méltósággal búcsúzni, elengedni.
Ünnepek, melyek kiemelnek a hétköznapok közül, családi együttlétek, amiket megőriz a jövő.
Együtt írjuk a szertartásotokat, szeretettel, szívből, vigyázva az érzésekre.
Együtt készülünk rá, hogy arra a napra mindig úgy emlékezzetek:
Szép, és az alkalomhoz, hozzá, hozzátok illő szertartás volt!
Pont olyan, amilyennek megálmodtátok.