Bird Rendezvényhajó

1133 Budapest 13. kerület Dráva utcai kikötő
Sajnáljuk, de a(z) Bird Rendezvényhajó már nem elérhető az oldalunkon. Válogass az alábbi ajánlatok közül.

Hasonló szolgáltatások a környéken

Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Budapest
A JótéKonyha Kert az Élelmiszerbank központi telephelyén található, a hely kialakításánál igyekeztünk illeszkedni a logisztikai környezet adottságaihoz. A helyszín előnyei a jó tömegközlekedés, a könnyű parkolás illetve ipari terület lévén a késő esti, átlagosnál hangosabb programok megtartásának lehetősége.   Az Élelmiszerbank JótéKonyha szolgáltatásunk fontos jellemzője, hogy tudatos, élelmiszerpazarlás-mentes cateringet biztosítunk, melynek lényege, hogy egyrészt a megvalósítás során ügyelünk arra, hogy minél kevesebb élelmiszerhulladék keletkezzen, és erre a vendégek figyelmét is felhívjuk, másrészt a még fogyasztható feleslegeket a rendezvény után rászorulóknak juttatjuk el. Catering kínálatunkban a magyar és nemzetközi konyha kínálata is megtalálható, és alkalmazkodni tudunk minden speciális diétás és egyéb igényhez is. Kültéri rendezvényekhez különösen ajánljuk a helyben, üstökben készített vagy grillezett ételeinket. A JótéKonyha az Élelmiszerbank társadalmi célú vállalkozása, melynek nyereségét az Élelmiszerbank működési költségeinek fedezésére, így az általunk ellátott nélkülözők élelmezésére fordítjuk.  Minden 1000 Ft nyereség mintegy 30.000 Ft értékű élelmiszeradomány célba juttatásában segít, így a rendezvény és/vagy catering tőlünk való megrendelése esetén az Önök vendégeinek ellátása  mellett egyúttal segíthetnek abban is, hogy sok olyan ember is jóllakhasson, akinek ez csak ritkán adatik meg.    
Event'sHill
Event'sHill
Budapest
    A hajdan Buda, Óbuda és Pesthidegkút határát jelképező Hármashatár-hegyként elnevezett orom a Budai-hegységben járva tárul elénk teljes pompájában. A természet szerelmesei hamar felfedezték, biodiverzitása és a gyönyörű kilátás rendkívül csalogató volt már az előző századokban is. A szerpentineket hátrahagyva érkezünk meg a hangár közelében lévő Guckler Károly-kilátóhoz, mely alkalmas szertartások, ceremóniák, csapatépítések lebonyolítására, teljes körpanorámát biztosítva a komplett vendégseregnek. A méltán híres, Rotter Lajos által tervezett Nemere vitorlázógép “játszóterévé” avanzsált a környék, miután a tervező Európa legjobb lejtőrepülő terepét fedezte fel itt. A hangár a vitorlázógépek szerelőcsarnoka, régi, letűnt idők gépeinek otthona, melynek hatalmas belső terét most hangulatos rendezvények, családi események, esküvők megrendezésére alakítottuk át. A gyertyános-tölgyerdők árnyékában megbúvó csarnok az igéző múltat maga mögött hagyva, teljes körű felújításon esett át és várja vendégeit.    
Petneházy Aparthotel
Petneházy Aparthotel
Budapest
A Petneházy Aparthotel tökéletes választás azoknak a pároknak, akik Budapest közelében, mégis a város zajától távol szeretnék átélni a Nagy Napot. A helyszín fás-dombos tájvédelmi övezetben helyezkedik el, világos, romantikus hangulatú. Helyszíni szertartásra is lehetőség van a terem előtti füves területen, melyről a kiváló kilátásnak köszönhetően emlékezetes képek készülhetnek. Ha borúsra fordulna az idő, akkor sem csúszik a menetrend, mivel rendelkezésre áll a kiváló kilátású a Panoráma terem, amit ilyen esetekben berendezünk a szertartásra.      
Barabás Villa
Barabás Villa
Budapest
  A gyönyörűen felújított, exkluzív kulturális- és rendezvényközpont a budai oldal frekventált részén a Városmajori park szomszédságában található. A Villa komplexum egyedisége a klasszicista stílusú főépület, mely a névadó Barabás Miklós, festőművész saját tervei alapján épült. A Villa és a melléképületek eredeti stílusukban lettek felújítva, míg az újonnan kialakított épületek a környezethez illeszkedő, modern stílusban épültek. A komplexumhoz egy csodálatos mediterrán park is tartozik.       A Barabás Villa a XII. kerület hivatalos házasságkötő terme, ezért lehetőség van a polgári szertartás helyben történő megtartására.   A polgári szertartás után az ifjú párnak lehetősége van a meghívottakat egy állófogadás keretén belül megvendégelni a Villa mediterrán parkjában.   Rendezvénytermeink kitűnő helyszínként szolgálnak esküvői vacsorák megrendezésére.
Kalóztanya állohajó
Kalóztanya állohajó
Budapest
Kedves Jegyesek! A hajó egy igazán egyedi helyszin számotokra. Elhelyezkedése a belvárostól 10-15 percre a Gubacsi hid pesti hidföje. (Bp. XX. ker) Állóhajónk kifejezetten zártkörű rendezvényekre van szakosodva.  Ideális esküvöi létszámunk 50-70 fő Parkoló a hajó elött korlátlanul áll rendelkezésre. A hajó teraszán minden évben több szertartás is megrendezésre kerül. Akár igazi Anyakönyvvezetővel, akár Szertartásvezetővel. ( a boldogság kapu dijmentes) Hangtechnikánkat igény szerint használhatjátok , csak egy lap-topot kell hozni a saját zenével, vagy a dj hozza lejátszóját (dijmentesen használható) A nagyterem szépen felteritve  a képeken látható módon kerül átadásra. A diszítés a ti feladatotok. Mostanság az esküvök jellege nagyon sokrétűvé vált. Van, aki ragaszkodik a hagyományokhoz és vannak párok, akik 50, 70, vagy, akár 150 barátot hivnak az esküvői bulijukra és tolják a sürű, ködös budapesti éjszakát hajnalig és ropják a táncot. Esküvőtökre két opciót biztosítunk. 1 terembérlés ( étel-ital behozható) 2 all inclusive ( mindent mi adunk) Áraink meglepően kedvezőek.  Kinek ajánljuk magunkat? Bennünket általában a bulizni, szórakozni szerető , táncos, pálinkás , jó hangulatotkedvelő párok, csapatok választanak. A Kalóz légköre, atmoszférája egy kedves, hangulatos, bensöséges benyomást kelt, amit bagyon hamar meg lehet szeretni.  Hatalmas teraszunk, klimatizát nagyterem, télen központi fütés.  Szobák, kulturált mosdók, természetesen vezetékes vizhálózat   télen hőgombák a teraszon. ( tehát tecnikailag ugyanúgy müködünk, mibt vármely más üzlet, de a vizen vagyunk. Várjuk jelentkezéseteket, egy kötettlen beszélgetésre, ahol a részletek is gyorsan kiderülnek.  Üdv. Kalózok    
Erdődy-Palota Budai Vár
Erdődy-Palota Budai Vár
Budapest
A Parlamentre panorámás kilátású, belső terasszal rendelkező helyszínünk ideális mindenkinek aki esküvőjét egyedülálló helyszínen szeretné tartani!