DittaVilága

Budapest
DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága DittaVilága

Boldog és hálás vagyok, hogy most itt olvasod soraimat és megtekinted munkáinkat!

Csulik-Gambár Ditta vagyok, 18 éve dolgozom az Idegenforgalom, Vendéglátás, Rendezvényszervezés területén.
Ez idő alatt sok igényt és elvárást megismerhettem, a legkülönbözőbb rendezvények, esküvők teljes körű lebonyolítása, kiszolgálása kapcsán.

2015 nyarán megvalósult a legnagyobb álmom és megszervezhettem a saját álomesküvőnket. Ez az esemény és családalapításunk folyamata megerősített abban, hogy immár a kreatív vonal, amely igazán boldoggá tesz és ezáltal a környezetemet, partnereimet is.

Eközben a megszerzett rendezvényes, dekorációs tapasztalatokat a Virágkötő szakma kitanulásával bővítettem, ahol megismertem szuper társamat, Kolozsi Erikát (aki a kreativitásnak egy másik oldalában is erős szakmailag, azaz: fúr, farag, betonozik, így innentől lehetetlen végképp nem létezik), akivel immár közös és a fő motivációnk az lett, hogy ezt minél többször átadhassuk másoknak és minél több rendezvényt, családi eseményt varázsolhassunk közösen még tökéletesebbé, felejthetetlenné.Cégünk évről-évre bővíti szolgáltatásait, hogy a párok igényeit minél szélesebb körben tudja kiszolgálni. Idén már teljes körű arculattervezéssel, grafikai kivitelezéssel is hozzájárulunk az esküvők személyesebbé varázslásához.

EGYÉB TULAJDONSÁGOK

Kapcsolat - Elérhetőségek