Esküvői fotós, videós

5 találat
Lista nézet Képes nézet

Tetszik listám (0)

Szűrő

+25 km


Sajnos nincs találat itt: Dág (Esküvői fotós, videós)! Nézzen körül a környéken!
Anzeephoto
Anzeephoto
Esztergom(+13,82 km)
  Anger Zoltán vagyok, az AnZeePhoto vállalkozás tulajdonosa. Már tinédzser koromban is érdekelt a fotózás, ezért ha családi események megörökítéséről volt szó, mindig az én kezemben volt a kamera. Így évekkel ezelőtt elkezdem beruházni komolyabb fényképezőgépekre, hogy barátaim, és rokonaim körében hobby szinten lencsevégre kapjam a fontos pillanatokat.   A pozitív visszajelzések alapján, amikor a fotóimat látták, egyre több és különböző megkeresés érkezett hozzám ismerősöktől, ahol kipróbálhattam magam. Lehetőségem nyílt stúdió, rendezvény, sport fotózásra, de ekkor vált igazi kedvencemmé az esküvői fotózás.   Ezek után úgy érzetem, hogy lelkesedésem már nemcsak hobby számomra, hanem igazi elhivatottság. Így beiratkoztam egy fotós iskolába, hogy a szakma szeretete mögött komoly szakmai és gyakorlati tudás is legyen.   Tanulmányaimat 2018-ban sikeresen befejeztem, mely után megalapításra került fotós vállalkozásom az AnZeePhoto.   Ha jellemezném magam, nagyon közvetlen vagyok, így szinte mindig jókedv és humor van a levegőben. Fotózás közben folyamatosan konzultálok, munkám során megmutatom az elkapott pillanatokat, hogy legyen elképzelés a végeredményről.   Számomra a minőség mellett a fotók mennyisége sem elhanyagolható, ami átadásra kerül, legyen szó bármilyen témájú megkeresésről.   A fotózásokat minden esetben szerződéssel vállalom ez nem csak a megrendelőnek, hanem nekem is bizalmat és biztonságot ad.   Hogy mivel örökítem meg a pillanatokat? Rendszeremet folyamatosan fejlesztem, jelenleg a követezőkből áll: Sony A7III. gépvázak, GM illetve Zeiss optikák, tehát a minőség garantált.   Kérlek, tekintsd végig fotós galériáimat, és amennyiben munkáim elnyerték a tetszésedet keress bizalommal, garantálom, hogy nem fogsz csalódni!   További munkáim folyamatosan frissülnek a web oldalon,ahol megtalálhatóak a legfrissebb akciók,árak.       Fotózások: Esztergom,Visegrád,Szentendre,Budapest,Országosan. Weboldalon az aktuális árak.  Köszönöm. -Jegyes fotózás -Esküvő fotózás -Céges és rendezvény fotózás -Kismama fotózás -Család és portré fotózás   Weboldal az elérhetőség,telefonszámoknál megtalálható.
Birta Fotó
Birta Fotó
Solymár(+18,02 km)
  Hiszek abban, hogy az élet változás. Megszülettem, felnőttem, és éreztem mint magányos farkas, hogy valami hiányzik. Ezt a hiányt a párom megtalálása töltötte be. Az együtt eltöltött idő, a közös élmények fokozatosan összekötöttek minket. Egy szép napon arra a közös döntésre jutottunk, hogy összekötjük életünket és egy családdá válunk. Az esküvőnkkel a kapcsolatunkat emeltük magasabb szintre, és elköteleződtünk egy életre. Hisszük, hogy a kapcsolatunk iránti tisztelet az, amit az esküvőnk napján ünneplünk meg a rokonainkkal és barátainkkal.  Az itt készült esküvői képek lesznek azok a kézzelfogható emlékek, amivel büszkélkedhetünk, és amit szívesen megosztunk másokkal. Nekünk életünk egyik legboldogabb napja volt, és az esküvői fotóalbum az, ami által ezt az érzést újra és újra átélhetjük. Esküvői fotósként az a küldetésem, hogy ti is újra átélhessétek az esküvői nap felszabadultságát, és örömét a képeken át.    
Vincze Moni Photo
Vincze Moni Photo
Remeteszőlős(+18,92 km)
Hogyan fotózom? Szívvel, szeretettel, profizmussal.   Ti és az esküvőtök is megérdemli, hogy a fotózás miatt ne kelljen aggódnotok. Lesz "bemelegítés", megismerjük egymást, és a Napotokon sokszor észre sem fogjátok venni, hogy Veletek vagyok - közben olyan képeket készítek majd, hogy évek múlva is szívesen nézitek meg őket újra és újra!   Nehéz a fotós kiválasztása. Sok szempont számít: elsősorban az kell, hogy a képek tetszenek. Persze legyen szimpatikus is, meg kellően rugalmas, nyitott, s az sem baj, ha olcsó. Nem árulok el nagy titkot, egyik sem lesz meg egyszerre. Ha az olcsóság a fontos, akkor nyilván a minőség nem lesz olyan, amit a párok szeretnének és később sokszor megbánják, hogy akár azt a pár tízezer forintot nem "dobták be" arra, hogy valóban szép emlékek és sokszor újranézhető fotók születhessenek - hiszen az olcsóság (a képeken túl, nyilván) a felszerelésben és a hozzáállásban is azonnal látszik. De van még valami: hiába szépek a fotók és felel is meg az ár, ha nincs meg az a tűz és szenvedély, amivel valóban érdemes fotózni.   Kivétel nélkül mindenki, akinek eddig fotóztam, nagyon hálás volt azért, hogy komolyan vettem őket, és azt a (számukra) munkát, amit tőlem kaptak.   Nézzétek hát át a honlapomat, az esküvői ajánlatokat, a képeket, s ha tetszik, amit láttok, keressetek meg! Személyre szóló ajánlatot küldök Nektek, miután megírtátok nekem az esküvőtök részleteit.   Szeretettel: Móni      
Aradi Lilla Fotó
Aradi Lilla Fotó
Tatabánya(+25,67 km)
Kedves Jegyespár! Nincs még fotósotok a Nagy Napra? Amennyiben szeretitek a természetesebb képeket, a jól elkapott pillanatokat és részleteket, az érzelmekkel teli fotókat és többre vágytok a "kötelező", beállított képeknél, akkor jó helyen jártok! Imádom a munkámat, és ezt igyekszem fotóimon keresztül is megmutatni. Számomra minden esküvő rendkívül sokat jelent, hiszen megörökíthetem életetek egyik legfontosabb napját, amelyet sok év múlva is örömmel idéztek majd fel fotóim segítségével. Amiben csak tudok segítek, és a tőlem telhetőt megteszem, hogy a Nagy Nap tökéletes legyen, tökéletes fotókon. Fő tevékenységem a fotózás, de szívesen segítek a szervezésben is. Szerteágazó ismerettségi körömnek köszönhetően több szolgáltatóval is fel tudom venni a kapcsolatot, így például igény esetén sminkest, körmöst és dekorost is tudok ajánlani.   Helyileg Tatabányán és Győrben vagyok, így ezeken a településeken díjtalan a kiszállás, de országos szinten vállalok esküvőket. 
KluberPhoto
KluberPhoto
Tatabánya(+25,67 km)
Sziasztok, Kluber Dávid és Imre Mercédesz vagyunk, fotós párként mi alkotjuk a KluberPhoto csapatát. Az esküvői fotózás során az esemény minden pillanatát megörökítjük. Őszinte felvételeket készítünk szeretteitekről és vendégeitekről, amelyek egy életre szólnak. Az őszinte családi portréktól a gyönyörűen megkomponált hivatalos felvételekig az esküvőtök minden momentumában ott vagyunk, megörökítve minden szép és örömteli részletet. Esküvői fotósokként csendben figyelünk titeket és vendégeiteket, hogy maradandó emléket teremtsek a különleges napról, melyet unokáitokkal együtt nézegethettek majd.